Rendőrautóba zárva, hőguta miatt halt meg három rendőrkutya

2021. február 13. – 18:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem mérgezés, hanem hőguta miatt pusztultak el Udvar Közúti Hatátkelőhelyen az autóba bezárva magukra hagyott rendőrkutyák – derül ki a Police.hu beszámolójából.

Ahogy arról januárban a Telex is írt, Émon, Locky és Cinkos a legmagasabb szintű, K-9-es kiképzést kapták, értékük nagyjából hatmillió forintra volt tehető.

A rendőrkutyák gazdájának, egy rendőrnek a Blikk információi szerint az irodájában volt dolga és amikor leparkolt, a bezárt szállító boxokban hagyta a kutyákat. A korábbi hírek arról szóltak, hogy az autó szellőzött, mert az ajtókat és a csomagtartókat is nyitva hagyta a kutyák gazdája, majd miután rendőr végzett az irodában, a kocsihoz indult. Ekkor tűnt fel neki, hogy a szólongatására nem reagáltak a kutyák, hanem mozdulatlanul feküdtek.

A rendőrség ezután Pécsi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen állatkínzás gyanúja miatt kezdett nyomozni. Az első hírek arról szóltak, hogy megmérgezhették a három rendőrkutyát. Mivel a kutyákat ételmegtagadásra is kiképezték, csak olyan ember mérgezhette volna meg őket, akit nagyon jól ismertek. A rendőrség januárban még teljes hírzárlatot rendelt el, szombaton viszont kiadtak egy hivatalos tájékoztatást, amely szerint

két különböző toxikológiai szakértői vélemény alapján megállapítható, hogy az állatok halálát nem mérgezés okozta, a kutyák a kirendelt igazságügyi állategészségügyi szakértő szerint hőguta által bekövetkezett fulladás miatt pusztultak el.

Az ügyirat most a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészséghez került, az eljárás folytatódik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!