Gyurcsány Ferenc: A valóság vereséget mért a magyar kormányra

2021. február 13. – 16:29

frissítve

Gyurcsány Ferenc: A valóság vereséget mért a magyar kormányra
Gyurcsány Ferenc online évértékelő beszédet tart február 13-án. – Fotó: DK

Másolás

Vágólapra másolva

Ledőlt egy hamis mítosz Gyurcsány Ferenc szerint 2020-ban a járvány elleni védekezésben. Sokáig tartotta magát az a vélekedés, hogy Orbánék kicsit lopnak, kicsit félrebeszélnek, de legalább tudnak kormányozni.

„A magyar kormány szembetalálkozott a valósággal, és a valóság vereséget mért a magyar kormányra”

– fogalmazott a Demokratikus Koalíció elnöke XVII. évértékelőjén, amit idén a járvány miatt közönség nélkül, online közvetítettek. Szerinte ennyi csetlés-botlást, ennyi egymásnak ellentmondó intézkedést még soha nem láttunk, mint a járvány alatt a kormány részéről.

2020 legdrámaibb csatája Gyurcsány szerint a vírus és a védekezés volt. Tavaly inkább a vírus állt győzelemre és mi védekeztünk – mondta, de reménykedjünk abban, hogy idén ez megfordul, és a vírus fog védekezni, mi pedig győzni, hogy helyre álljon a normális élet. Arról beszélt a DK elnöke, hogy a járvány villámgyors globális terjedésével kiderült, milyen kicsi a föld, és „ha a vírus globálisan támad, globálisan kell védekezni”.

Mivel jelenleg a védekezés a legfontosabb közügy, elítélte azt a gyakran hangoztatott kormánypárti állítást, hogy a járványt nem lehet politikai kérdésként kezelni. Hosszasan érvelt amellett, hogy a magyar kormánynak kötelessége lenne partnerként kezelni az ellenzéket és az embereket, szeretné, hogy beavassák a dilemmákban, elemzésekbe a döntések előtt.

„Mi gyermekei vagyunk a hazának, de nem vagyunk gyermekei a kormánynak”

– fogalmazott a DK elnöke. „Felnőtt emberek vagyunk, és a kormánytól azt várjuk el, hogy partnerként tekintsen ránk.”

Áttérve az oltásra és a vakcinákkal kapcsolatos dilemmákra, arról beszélt Gyurcsány, hogy az a felelős magatartás, ha azt javasolják mindenkinek, hogy oltassa be magát. Kitért ugyanakkor arra, hogy azzal a vakcinával biztonságos az oltás, amit az európai hatóságok is engedélyeznek.

A szabad szellem lázadása és a szeretet szabadsága

Mindeközben a háttérben zajlik egy másik küzdelem is Gyurcsány szerint, szellemi hatalomátvételi kísérlet zajlik. Az egyetemek modellváltása valójában arról szól – fogalmazott a politikus, hogy a teljes magyar felsőoktatást ingyen odaadják pár embernek, és a jövő évi választáson nyertes képviselőknek se legyen beleszólása. A felsőoktatás privatizációja szellemi börtönökké változtatja az egyetemeket – tette hozzá.

Szerinte Orbán érti a szabad szellem lázadását, de azt nem szereti, ha a szabad szellem lázadása ellene szól.

Márpedig „a szabad szellem mindig kritikus volt.” Példaként Makovecz Imrét, Zsigmond Vilmost, Sinkovits Imrét, és Sir Roger Scrutont említette, mint lázadó szabad szellemeket, akikkel egyébként a jelenlegi kormány is szimpatizál.

Hosszasan beszélt a hazaszeretet fogalmának kiürítéséről is és a nemzeti közösségekről. Gyurcsány Ferenc szerint mindössze a bűneit próbálja a Fidesz elpalástolni a nemzeti közösségre való hivatkozással.

„A hazaszeretet, az nem urizálás, az nem az irgalom hiánya”

– fogalmazott, az szerinte sokkal többről szól.

Gyurcsány Ferenc online évértékelő beszédet tart. – Fotó: Demokratikus Koalíció
Gyurcsány Ferenc online évértékelő beszédet tart. – Fotó: Demokratikus Koalíció

Mint fogalmazott, a Fidesz összekeveri a közösség fogalmát a saját hatalmi igényeivel, pedig nem lehet csak a közösségből levezetni az egyéni életünket.

„Én két dolgot egészen biztosan tudok. Az emberek túlnyomó többsége boldog akar lenni, és ehhez a boldogsághoz szabadságra van szükség. Ennek fontos része a szeretet szabadsága.” Borzalmasnak nevezte a lengyel abortusztörvényt, és arra szólította fel a magyar kormányt, hogy ne szóljon bele állampolgárai magánéletébe, mert semmi közük nincs hozzá.

Közel vagyunk a célhoz

Reményt hozott Gyurcsány szerint ugyanakkor Joe Biden győzelme az Egyesült Államokban, miután Donald Trump kormányzása alatt sok minden megrendült bennünk abból, amit Amerikáról gondoltunk. A DK elnöke állítja, nemcsak Trump bukott meg, hanem a nacionalista, elitellenes, populista politikusok is visszaszorulóban vannak a világon. Orbán Viktor is „talajtvesztett” lett szerinte Európában,

„itthon még basáskodik, de ma már csak bajkeverő Európában”

Történtek jó dolgok a hazai közéletben is – tért át a másik fajsúlyos témára az évértékelő vége felé. Politikatörténeti jelentőségűnek nevezte, hogy „megszületett Orbán rendszerének hazafias, demokratikus politikai ellenzéke”. Szerinte a hazafias kötelezettség közös felismerése történt meg, amikor a hat ellenzéki párt szövetségre lépett.

Ennek a szövetségnek a komolyságát pedig jól mutatja, hogy a pártelnökök első, augusztusi hivatalos egyeztetése óta egyetlenegy vita se került nyilvánosságra, nem volt szivárogtatás. Az ellenzéki politikusok Gyurcsány szerint a háttérben is „végtelen eleganciával és kompromisszum képességgel beszélnek”, és van okunk büszkének lenni arra az útra, amit eddig megtettünk. „Iszonyatos munka fog ránk várni, de ha ilyen tempóban tesszük a dolgunkat, végig fogunk menni ezen az úton” – fogalmazott Gyurcsány.

Beszéde végén azt ajánlotta Magyarországnak, hogy adjon erőt a rendszer demokratikus ellenzékének, és készüljön fel a politikai versenyre és a jövő tavaszi országgyűlési választásokra. „Azt tudom, azt tudjuk Önöknek mondani, hogy egy jobb országot fogunk teremteni.” Normalitást, életet, elfogadást ígért. „Könnyebb lesz itthon lenni majd a hazában. Hazafias, európai kormányunk lesz” – tette hozzá. „Önök segítenek, és közel vagyunk a célhoz.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!