Puskával fenyegette az erdészeket egy orvvadász Jánoshalmán

2021. február 13. – 09:39

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek az ellen az orvvadász ellen, aki a puskájával fenyegetett erdészeket Jánoshalmán, olvasható a Police.hu-n. Az ügy még 2020 szeptemberében történt, amikor az erdész Jánoshalma környékén cserkészni indult egy vendégvadásszal.

Az erdőben sétáltak, amikor váratlanul szembe találkoztak egy fegyveres ismeretlennel, akiről az erdész hivatásos vadászként rögtön tudta, hogy orvvadász lehet. A férfi a nála lévő hangtompítós puskát csőre töltötte, és a vadászokra fogta, mindkettőjüket megfenyegette, majd felszólította őket arra, hogy menjenek a dolgukra, végül hátrálni kezdett, és elszaladt. A fegyvert később menekülés közben eldobta az erdőben.

A bejelentés után a rendőrök keresni kezdték az orvvadászt, akit néhány napon belül a lakásán elfogtak, majd őrizetbe vettek. Lefoglalták a férfi ruházatát, később pedig előkerült az erdőben eldobott puska is, amelyről megállapították, hogy lőfegyvernek számít, ráadásul emberi élet kioltására alkalmas.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!