Márciustól ellenőrzik a hálapénz elfogadását

2021. február 11. – 10:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) márciustól ellenőrzi az egészségügyi dolgozókat, hogy elfogadnak-e hálapénzt, hangzott el a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtök reggel.

Váradi Piroska ezredes, az NVSZ korrupciómegelőzési főosztályának vezetője arról beszélt, hogy januártól csak ajándéktárgy adása vagy elfogadása megengedett, készpénz vagy minden más ellenszolgáltatás értékhatártól függetlenül a büntető törvénykönyvbe ütközik.

Az MTI azt írja, hogy az ellenőrzéseknek a „csőbe húzás” vagy a csapdába csalás a célja. A tesztek során megalapozott indok, például ellenőrzött bejelentés vagy az egészségügy korrupciós kitettségének kockázatelemzését követően tudomásukra jutott adat esetén, illetve ügyészi engedély birtokában tesztelik a vizsgált embereket

olyan valósnak tűnő szituációban, amikor az NVSZ munkatársa az orvost megvesztegetni próbáló betegnek vagy hozzátartozójának adja ki magát.

Az NVSZ munkatársai mindig a vesztegetés elfogadóját tesztelik majd, tehát nem a betegeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!