Rejtélyes farongálás miatt nyomoz a rendőrség Alsóörsön

2021. február 11. – 15:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sárga festékkel jelöltek meg több fát múlt héten Alsóörsön, többnek a törzsébe pedig barbár módon belevágtak. Mindez azért is szokatlan, mert nem az utcán vagy az erdőben történt, hanem magántelkeken, a tulajdonosok tudta és beleegyezése nélkül.

Egy helyi, nyilvános Facebook-csoportban osztotta meg az egyik érintett tulajdonos a képeket, és azt írta, az összes tölgyfát megrongálták a kertjében, félig belevágtak a fák törzsébe. Hogy ki és miért tette ezt, máig nem derült ki, a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon

rongálás vétség elkövetése miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen

– tudta meg a Telex a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától.

Olvasói fotó Olvasói fotó
Olvasói fotó

Megkerestük az Alsóörsi Önkormányzatot is, hátha ők tudják, mi áll a rejtélyes farongálás mögött. Hebling Zsolt polgármester azt írta, nincs információjuk róla, „azonban mi is elszomorítónak és felháborítónak tartjuk az illegális tevékenységet”. Hétfőn kiment a helyszínre képviselőtársával, és felvette a kapcsolatot a balatonfüredi rendőrkapitánnyal is. „Sajnos néhány éve volt hasonló barbár eset, amikor valaki a panoráma védelme miatt több idős fát kivágott szomszédja telkén.

A mostani ügy indítékát nem ismerjük, de nagyon furcsa a több külterületi utcánkat érintő, sok fát érintő bejelölés és fatörzs bevágás”

– fogalmazott a polgármester.

Az alsóörsi Facebook-csoportban többen is felajánlották a segítségüket, de szakembereket és praktikákat is javasoltak.

A fényképeket megosztó telektulajdonos egyelőre nem szeretett volna lapunknak nyilatkozni, azt írta, jelenleg a fák megmentésén dolgoznak, mert egyetlen fáról se szeretnének lemondani. Szerinte tetemes anyagi kár keletkezett, de a természetkárosítás mértéke nagyságrendekkel magasabb.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!