Az állami e-napló üzemeltetője letiltatta a diákok által a rendszerhez fejlesztett appokat
2021. február 7. – 11:51
frissítve
A közoktatásban mára egyedül használható e-napló, a KRÉTA üzemeltetője letiltatta a Google Play Áruházban azokat az alternatív alkalmazásokat, amelyeket diákok fejlesztettek, mert elégedetlenek voltak az e-naplóhoz kiadott hivatalos appal – írta az Azonnali.
Maga a tiltás a jelek szerint még december elején történt, mert a lap szerint az egyik érintett app, a Filc Napló fejlesztői ekkor írtak ki erről egy figyelmeztetést az oldalukra, de eddig nem kapott nagyobb nyilvánosságot az ügy. A hivatalos app fejlesztője szerzői jogi panasszal élt a Google-nél, amit a cég ezek szerint el is fogadott, mert mind a Filc Napló, mind olyan tovább e-napló-kliensek, mint az Arisztokréta vagy a Napló+, eltűntek az alkalmazásboltból.
A KRÉTA hivatalos mobilappjait a megjelenésük óta sok kritika éri, és bár az azóta eltelt években sokat fejlődtek, az androidos verzió értékelése jelenleg is a nem éppen hízelgő 1,9-es. Ezért már korábban is jelentek meg diákok által fejlesztett alternatívák. Az első ismertebb a Szivacs nevű volt 2019-ben. A hivatalos app üzemeltetője már ezt sem nézte jó szemmel, de akkor még tiltás helyett inkább annyira megnehezítették a fejlesztő dolgát, hogy végül magától felhagyott az app gondozásával.
Az Azonnali nem érte el a KRÉTA üzemeltetőjét, de megkérdeztek egy jogi szakértőt, aki szerint a szerzői jog vélhetően nem sérült, és adatvédelmi alapon se nagyon lehet belekötni az alternatív appokba, mert az adatok tulajdonosa maga a felhasználó, aki olyan appal osztja meg ezek, amilyennel ő akarja. Egyébként a Filc Napló adatkezelési tájékoztatójában az szerepel, hogy adattovábbítás csak közvetlenül az alkalmazás és a KRÉTA szerverei között történik, az is titkosított kapcsolaton keresztül, ők maguk személyes adatokat semmilyen célból nem gyűjtenek és tárolnak, így az adatkezelő továbbra is a KRÉTA üzemeltetője. Mivel nyílt forrású fejlesztésről van szó, a Filc Napló kódját bárki ellenőrizheti is.
Az e-napló és a hozzá tartozó appok üzemeltetője az eKRÉTA Informatikai Zrt., amelynek a nevéből is látszik, hogy direkt erre a célra hozták létre, de a cég az állami informatikában és különösen az oktatási IT-szférában befolyásos Fauszt Zoltán érdekkörébe tartozik. Az alapja a felsőoktatásban hosszú évek óta használt Neptun, amit jelez az is, hogy mára a közoktatási rendszer hivatalos neve is Neptun KRÉTA. Ezt a 2018/2019-es tanévtől tették kötelezővé az állami közoktatásban.
Frissítés: Lapszemlénk megjelenése után Kovács Gábor, a Kréta korábbi fejlesztési vezetője azt írta a Telexnek, hogy a Kréta rendszerben tárolt adatok adatgazdái nem a diákok, hanem az állam. Egy diák nem kérheti ezek törlését például, ahogy semmilyen más állami jegyzékből sem. Ezek tárolásával és megőrzésével a Nemzeti Köznevelési törvényben az intézmények vannak megbízva, amely a hatályos jogszabályok értelmében a Kréta rendszerben tárolja azokat.