Száz kiló vakolat szakadt le egy Őr utcai lakás mennyezetéről

2021. február 6. – 12:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Telibe lejött az egész” – mutatja a plafont és az onnan lehulló vakoltat egy férfi azon a videón, ami a Józsefváros újság Facebook-oldalára került fel szombaton.

A nyolcadik kerületi Őr utca egyik lakásában csaknem száz kiló vakolat szakadt le a mennyezetről, de a lakóknak nem esett baja. A helyszínre az önkormányzat munkatársai hívtak egy statikust is, aki azt javasolta, hogy „egy hosszú rúddal kopogtassák végig a mennyeztet és nézzék meg, hol kong a plafon”. A szakember szerint az omlást alapvetően az épület elöregedése okozhatta, de közvetlenül az építkezés is befolyásolhatta.

A házban hetekkel ezelőtt egy másik lakásban is hasonló baleset történt. A több mint 140 éves, egyemeletes épület mellett egy nyolcszintes lakóházat építenek. Az építtető Whitefield Management akkor azt írta a Hvg.hu-nak, hogy „az épületnek semmilyen szerkezeti károsodása és mozgása nincs a tavaly márciusban általunk elvégzett falvarrás óta. A leeső vakolatnak nincs köze az építkezéshez, hiszen egyrészt a falakon található – többségében már az előzetes állapotfelmérésben is szereplő – repedésekkel nincs kapcsolata, másrészt a vakolat leesésekor az építkezésen munkát nem végeztünk.”

A statikus ezzel kapcsolatban most azt mondta, hogy a szerkezet elmozdulása nagyon lassú folyamat, vagyis nincs köze ahhoz, hogy az adott pillanatban végeznek-e munkát. A talaj stabilizálódásához akár 15 évnek is el kell telnie.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!