Letartóztatták a 2010 óta külföldön bujkáló harkányi férfit, aki megveretett egy pénzváltót
2021. február 5. – 18:18
frissítve
Egy 2010-ben történt rablás azóta bujkáló gyanúsítottját tartóztatták le Pécsen pénteken, a férfi ellen európai elfogatóparancs volt érvényben – írja az MTI a Pécsi Törvényszék közleménye alapján.
A harkányi férfi 2010 februárjában négy társát rábeszélte, hogy raboljanak ki egy pénzváltással foglalkozó külföldi férfit, akivel ő rossz viszonyban volt. A társai választották ki a helyszínt és szerezték be a rabláshoz szükséges fegyvereket. A négy rabló egy harkányi parkolóban, előzetes szóváltás nélkül támadt rá a pénzváltóra és élettársára. Egyikük kalapácsnyéllel a férfi fejét ütötte meg kétszer, és az övtáskáját próbálták meg elvenni, de ez nem sikerült nekik. Egy másik támadó az élettársa fejét többször ököllel ütötte, a földre került nő alól kirángatta és elvette a kézitáskáját, ezután a támadók elfutottak. A pénzváltó és párja nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
A rablást kitervelő, büntetett előéletű férfi ezután elhagyta az országot, ezért 2011-ben fel is függesztették a nyomozást vele szemben, de később belföldi és európai elfogatóparancsot is kiadtak ellene. A közel tizenegy évig tartó bujkálás után, végül tavaly decemberben fogták el Németországban, ahonnan aztán hazaszállították. A tettestársait már korábban jogerősen elítélték.
A férfit csoportosan, fegyverrel elkövetett rablás alapos gyanúja miatt tartóztatták le. A gyanúsított és védője, valamint az ügyész is tudomásul vette a bíróság végzését, így a férfi letartóztatása végleges.