Egyetlen készleten felüli lélegeztetőgépet sem adott el eddig a külügyminisztérium

2021. február 3. – 20:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány első hulláma óta összesen 16 ezer lélegeztetőgépet vásárolt a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), ebből 8 ezret próbálnak eladni külföldön, beszerzési áron. A megrendelt gépek összesen 300 milliárd forintba kerültek Menczer Tamás külügyi államtitkár korábbi közlése szerint. A Hvg.hu most azt írja, a Transparency International közérdekű adatigénylést adott be, hogy megtudja: hány darabot sikerült eladnia minisztériumnak a „stratégiai készleten felüli gépekből”.

A külügy válasza szerint eddig egyetlen egyet sem.

Azt is írták válaszukban, hogy „a tárgyalások jelenleg is zajlanak, e tárgykörben közérdekű adat nem keletkezett”.

Arra is rákérdezett a TI, hogy a KKM mennyit fizetett a korábban vásárolt 4,8 millió favipiravir hatóanyagú tablettáért. A gyógyszert a koronavírusos betegek gyógyításában használják, enyhíti a tüneteket, Kínából 2,8 millió darabot, Japánból 2 milliót vett a minisztérium. Az adatigénylésre adott válasz szerint 1,76 milliárd forintot fizettek a tablettákért:

a gyógyszereket két cégtől, a kínai Zhejiang Hisun Pharmaceutical nevű társaságtól, valamint a japán FUJIFILM Toyama Chemical nevű társaságtól vették meg. Előbbinek 1,1 milliárdot, utóbbinak 655,1 millió forintot fizettek.

A vásárlásban a Pekingi és a Tokiói Nagykövetség is részt vett. Ezenfelül egyéb eszközöket, maszkokat, teszteket is vásárolt a külügy, de az ezekre vonatkozó adatokról még nem kapott választ az IT.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!