Három nyomozás is folyik a kalocsai gyermekotthon ügyében, de augusztus óta nem sok minden változott

2021. február 1. – 09:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Három nyomozás indult erőszakos bűncselekmények miatt a kalocsai gyermekotthonnal kapcsolatban – írja a 24.hu. A lap bentlakók és dolgozók elbeszélései alapján augusztusban írt arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) fenntartásában működő kalocsai speciális gyermekotthon lakói súlyos bántalmazásnak és rendszeres megaláztatásnak vannak kitéve.

Októberben az is kiderült, hogy egy olyan pap végzi a fiatalok lelki gondozását, aki korábban szexuálisan közeledett egy fiatal szeminaristához. Nyáron az Emmi és a hatóságok mind azt válaszolták a 24.hu-nak, hogy korábban nem beszélt senki a benti körülményekről, bár egy 2016-os ombudsmani jelentésben az áll, hogy a nevelők rendszeresen felpofozzák vagy kulcscsomóval verik a bentlakókat.

Korábban a dolgozók és a növendékek egy része arról számolt be, hogy a vezetőség tagjai például airsofttal (nem halálos, műanyag lövedékes fegyverrel) vadászott a fiatalokra.

A lap forrása azt mondta, hogy nagy felzúdulást okozott a nyári cikk, de a belső vizsgálatok csak azért indultak, hogy kiderítsék, ki beszélt a médiának. Újabb kérdéseket küldtek az Emmi Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságának, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyei Hivatalnak, valamint Juhász Gábornak, a gyermekotthon igazgatójának, de választ még nem kaptak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!