Fenyegetéseket kapott Müller Cecília, ezért védik testőrök

2021. január 30. – 16:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken írtuk meg, hogy Müller Cecília testőröket kapott. A 24.hu-nak a Belügyminisztérium nem árulta el, hogy kapott-e fenyegetéseket az országos tisztifőorvos, csupán annyit közöltek, hogy a rendelkezésükre álló információk alapján indokoltnak látták, hogy Müller védelmét ideiglenesen elrendeljék.

Ezután a Telex a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságnál és a Belügyminisztériumnál is rákérdezett újra, hogy kapott-e fenyegetéseket Müller. Megkeresésünkre végül a Koronavírus Sajtóközponttól válaszoltak; azt írták:

„A járvány elleni védekezés vezetője fenyegetést kapott, ezért a hatóságok biztosítják a védelmét.”

Szintén a kérdéseink között szerepelt, hogy:

  • Igaz-e, hogy a fenyegetések miatt Müller Cecília nagyvenyimi házát bekamerázták, a településen pedig állandó rendőri jelenlétet rendeltek el?
  • Igaz-e, hogy az országos tisztifőorvos tavaly december elejétől kapott védelmet, amelyet a napokban újabb két hónappal hosszabbítottak meg?

Ezekre azonban nem kaptunk választ.

A vonatkozó rendelet szerint a személyvédelmet a TEK, vagy a Készenléti Rendőrség láthatja el. A 24.hu információ szerint Müller Cecília esetében a készenléti rendőrök biztosítják a védelmét. A rendeletnek köszönhetően Müller Cecília hasonlóan magas színvonalú védelmet kaphat, mint a miniszterelnök, a miniszterek, a diplomaták, vagy a nemzetközileg védett személyek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!