Bayer Zsoltot és Menczer Tamást is feljelentette Krekó Péter

2021. január 29. – 11:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bácskai Balázs publicista ellen rágalmazás , Bayer Zsolt publicista ellen rágalmazás és becsületsértés, Menczer Tamás államtitkár ellen pedig rágalmazás miatt indította meg a magánvádas büntetőeljárást Krekó Péter, illetve jogi képviselője.

A Political Capital vezetője szerint „egy hónapja hazugságon alapuló gyűlöletkampány zajlik a kormányzati irányítású médiában” a személye ellen. A politikai kutató, elemző és tanácsadó intézet pénteki sajtóközleménye szerint ezenkívül sajtó- és személyiségi jogi perek is indultak az ügyben.

Ahogy arról korábban a Telex is beszámolt, a Krekó Péter elemzőként a Politicónak nyilatkozva még tavaly decemberben mondta azt, hogy

„az emberek oltási hajlandóságának aláásása politikai következményekkel járhat Orbán Viktorra nézve”.

Krekó azt mondja, a kormányzati kommunikáció kockázataira az oltások iránti bizalom csökkenésétől óvva szerette volna felhívni a figyelmet. A mondatát mindenesetre nem így kapta fel a kormánypárti sajtó.

Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet publicistája például az elmúlt évtizedek legnagyobb gazemberségének nevezte azt. Bayer értelmezésében Krekó arra biztatta ezzel az ellenzéki politikusokat, hogy vegyék el a magyar lakosság kedvét a koronavírus elleni oltástól a kormányváltás érdekében. Orbán Viktor is megjegyezte hétvégi rádióinterjújában, hogy „ritkán hallani ilyen gonosz mondatot”.

A Political Capital egy korábbi közleménye szerint azóta Krekó és családja több halálos fenyegetést kapott.

Bayer a Citizengo.org oldalán petíciót is indított „a baloldal oltásellenes kampánya” miatt. Ezután elindult egy Krekó Pétert támogató aláírásgyűjtés is az aHang oldalán, amely szerint el kell utasítani az elemző elleni indult online uszítást.

A Krekó Pétert képviselő ügyvéd, Horváth Lóránt szerint rágalmazást követnek el azok, akik a tények meghamisításával azt a látszatot keltik,

  • mintha maga a szakértő jelentette volna ki, hogy emberi életek feláldozása árán politikai hatalom szerezhető;
  • vagy mintha felszólított volna bárkit, hogy ássa alá az emberek vakcinába vetett bizalmát.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!