Závecz: A vidéki városokban csökkent a Fidesz népszerűsége az elmúlt 1,5 évben

2021. január 27. – 11:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt másfél évben helyet cserélt egymással a kormánypárt és az ellenzék népszerűségben, állítja a Závecz Research három vizsgálat eredményeire alapozva. A Hvg.hu-n megjelent elemzés szerint csökkent a Fidesz támogatottsága a kisebb városok szegényei körében.

A vizsgálat három időpontban nézte meg a Fidesz támogatottságát: a 2018-as országgyűlési választás után, a 2019-es európai parlamenti választás után, és 2020 végén, háromhavi összevont adatok segítségével.

A megyeszékhelyek és a megyei jogú városok között megmaradtak a Fidesz bástyái (Debrecen, Kecskemét, Székesfehérvár, Győr, Sopron, Zalaegerszeg), de az ellenzék is erős bizonyos városokban (Szeged, Miskolc, Tatabánya, Pécs, Salgótarján). Ennek a településkategóriának az összesített választói aránya 20 százalék körül van, miközben majdnem kétharmados arányt képviselnek a kisebb városok és a falvak, amelyek különösen fontosak a kormánypártoknak.

Márpedig a Závecz eredményei szerint éppen a vidéki városok kategóriájában szenvedett el veszteségeket a Fidesz az elmúlt másfél évben, még ha nem is átütő mértékben.

Az előző országgyűlési és az európai parlamenti választások után egyaránt 34 százalék volt a kormánypárt tábora, most viszont 31 százalék.

Mindeközben az együttműködő hat ellenzéki párt támogatottsága 34 százalékra erősödött. Ebben a települési kategóriában tehát a Fidesz 5–7 százalékos előnyéből 3 százalékos hátrány lett. A falvakban a Závecz szerint nem csökkent a kormánypárti tábor, és nem nőtt az ellenzéki sem.

A Nézőpont Intézet friss kutatása szerint a kormánypárti és az ellenzéki közös lista jelenleg fej fej mellett áll némi Fidesz-előnnyel a teljes lakosság körében, viszont a fideszesek aktívabbak, így ha most lennének a választások, nyerne a kormány.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!