A Nézőpont mérése szerint a teljes népességben fej fej mellett áll a Fidesz az ellenzékkel

2021. január 27. – 08:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Aktívabbak a Fidesz szavazói az ellenzéki közös lista támogatóinál, és ha most vasárnap tartanák az országgyűlési választásokat, akkor a kormánypártok 52 százalékot, az ellenzék lista pedig 45 százalékot kapna – derül ki a kormányközeli Nézőpont Intézet országos reprezentatív felméréséből, amiről a Magyar Nemzet írt.

A teljes népességen belül ugyanakkor nincs ekkora különbség a Nézőpont szerint: 41-40-re vezet a Fidesz–KDNP a hat pártot felvonultató szövetséggel szemben.

A Fidesz-közeli közvélemény-kutató szerint decemberhez képest a teljes népességen belül 14-ről 17 százalékra nőtt az ismeretlen preferenciával rendelkezők aránya, de nem változott, illetve csak hibahatáron belül módosult az ellenzéki közös lista, illetve a Fidesz–KDNP szimpatizánsainak aránya.

A kutatás alapján nem szerezne parlamenti képviseletet a Magyar Kétfarkú Kutyapárt és a Mi Hazánk Mozgalom sem, egy-egy százalékon állnak jelenleg a teljes népességben és a várható választási eredményt tekintve is. A Szanyi Tibor-féle ISZOMM szintén nem éri el az egyszázalékos határt.

2020 végén más közvélemény-kutatóktól megjelentek olyan eredmények is, amelyek szerint a közösen induló ellenzéki pártok legyőznék a Fidesz–KDNP-t.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!