Závecz: A Fidesz félmillió szavazót vesztett augusztus óta

2020. december 11. – 20:26

Másolás

Vágólapra másolva

A Fidesz lejtmenetben van, augusztusban a választókorú népesség 36 százaléka támogatta őket, most 30 százalékos a támogatottságuk, a kormánypárt vesztesége ezen időszak alatt félmillió választó – derül ki a ZRI Závecz Research Intézet decemberi pártpreferencia-vizsgálatából.

Különösen jelentős a Fidesz-KDNP visszaesése a diplomások körében, ahol 46-ról 27 százalékra csökkent a támogatóik aránya. Budapesten és a megyeszékhelyeken is sokat veszítettek augusztus óta, előbbi csoportban 34-ről, utóbbiban 36-ról csökkent 23 százalékra a szavazótáboruk mérete. A fiatalok, a 30 év alattiak körében is meggyengült a kormánypárt pozíciója, itt a korábbi 33 helyett most 22 százalékos a támogatottságuk.

A hat együttműködő ellenzéki párt összeadott támogatottsága maradt a múlt havi, 34 százalék körüli szinten. Közülük továbbra is a Demokratikus Koalíció a legerősebb, a novemberivel azonos, 11 százalékos támogatottsággal. A Jobbik és a Momentum tábora egész évben 6-7 százalékon mozgott, ebben a hónapban előbbinek 7, utóbbinak 6 százaléka van. Az MSZP az idén megszokott 5 százalékról egy kicsivel elmozdult, most 6 százalékos. Az LMP és a Párbeszéd a korábbi hónapokhoz hasonlóan 2 százalékon áll, és most a Kétfarkú Kutyapárt is ezen a szinten áll. A Mi Hazánk ezúttal is 1 százalékot vonz. A pártnélküliek aránya 32 százalék.

Pártpreferencia alakulása az elmúlt három hónapban a választókorú népesség körében – Forrás: zaveczresearch.hu
Pártpreferencia alakulása az elmúlt három hónapban a választókorú népesség körében – Forrás: zaveczresearch.hu

A biztos választók körében a Fidesz 45 százalékos, a második helyen a DK áll, 19 százalékkal. A Momentum és a Jobbik ebben az elkötelezett szavazói körben is szoros versenyben van, 10-10 százalékkal. Az MSZP 7 százalékos az aktív szavazók csoportjában, Kétfarkú Kutyapárt ezúttal 3 százalékot kapna, a Mi Hazánk, az LMP és a Párbeszéd 2-2 százalékot.

Az ezerfős adatfelvételt a Szájer-ügy kirobbanásának napjaiban végezték a felnőtt lakossága körében, így ebben a mérésben az ügy hatásai még aligha érzékelhetők. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy a politikusokat érintő kellemetlen, botrányos ügyek hetek múltán érik el és esetleg befolyásolják a széles közvéleményt.

Kattintson a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!