Palkovics idő előtt felmentette két miniszteri biztosát

2021. január 27. – 10:41

Másolás

Vágólapra másolva

Idő előtt távozik az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) két miniszteri biztosa, vette észre a Magyar Közlönyben az Mfor.hu.

Németh Gábor, az atomenergia békés célú felhasználására irányuló kutatás-fejlesztés és innováció koordinációjáért felelt, Úsz Illés pedig a fejlesztéspolitikai kommunikáció összehangolásán dolgozott. Mindkettőjüket január elsején nevezték ki, és december 31-ig szólt volna a megbízatásuk, de már egy hónap után megválnak tőlük. A döntést nem indokolták.

Szerdán délelőtt már nem szerepelt a nevük az ITM honlapján.

A 444.hu nemrég arról írt, hogy Palkovics László az elmúlt év végén benyújtotta a lemondását, mert a miniszterelnök elkezdte megnyirbálni a hatáskörét. Orbán ezt nem fogadta el, és közölte a miniszterrel, továbbra is számít a munkájára. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csak annyit válaszolt, hogy ez a hír kacsa volt.