Kivételesen lehetetlen helyről szabadítottak ki egy macskát a speciális mentők

2021. január 27. – 15:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kevés lehetetlenebb helyre szorulhat be egy macska, mint egy autó motorterébe, egy budapesti autós szerda reggel mégis azzal hívta fel a speciális-mentőket, hogy furcsa hangokat hall valahonnan a kocsijából.

„Miután felnyitották a motorháztetőt, megtalálták a cicát is, de ahhoz, hogy ki tudják szabadítani az állatot, az autót trélerrel szállították a Pest Megyei Kutató-Mentő-Szolgálat telephelyére”, mondta Balázs László, a speciális-mentők vezetője. Itt derült ki, hogy a macska az ékszíj feszítő görgők közé préselődött, és már az életéért küzdött. Az állatmentők egyébként dokumentálták a bonyolult mentési folyamatot, a fenti videorészletet is tőlük kaptuk.

Sushit, a macskát a mentés idejére egyébként be kellett nyugtatózni, mert nagyon agresszív volt. Miután a szakemberek néhány óra alatt kiszedték a motortérből, állatorvos látta el a sebeit, végül pedig átadták a gazdájának, aki reggel óta kereste a cicáját.

A járvány a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgátot is nagy kihívás elé állítja: ha támogatni szeretnéd a munkájukat, ide kattintva minden információt megtalálsz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!