A Kúria megtiltotta a budapesti ingyenes újságokra vonatkozó fővárosi rendelet alkalmazását

2021. január 27. – 18:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Kúria ideiglenes intézkedésként megtiltotta annak a fővárosi önkormányzati rendeletnek az alkalmazást, ami azt írja elő, hogy a Budapesten terjesztett ingyenes sajtótermékek négy oldalán a fővárosi önkormányzat híreinek és információinak kell szerepelnie, írja az MTI.

A fővárosi közgyűlés tavaly ősszel döntött erről a rendeletről, ami gyakorlatilag a Pesti Hírlapra és a Metropolra vonatkozik. A rendelet indoklása az volt, hogy kereskedelmi célú hirdetések mellett közszolgálati célúak is megjelenjenek. Horváth Csaba fővárosi szocialista politikus a hvg.hu-nak októberben arról beszélt: a budapesti Önkormányzat nem akart saját újságot létrehozni, így teremti meg a közérdekű nyilvánosságot. A módosítás nem érinti a Pesti Hírlap és a Metropol eddigi szerződéseit.

A rendeletet 2020 novemberében törvénysértőnek nyilvánította a kormányhivatal. A Kúria most a kormányhivatal kérelmére megtiltotta a rendelet alkalmazását.

A Kúria a kormányhivatal indítványában felhozott érvek alapján úgy ítélte meg, hogy a rendelet megtámadott bekezdése kapcsán az ideiglenes alkalmazási tilalom elmaradása súlyosabb hátrányt okozna, mint az alkalmazási tilalomra irányuló kérelem elutasítása. Az alkalmazási tilalom a Kúria érdemi határozatának meghozataláig tart. A törvény szerint a Kúriának 90 napja van az érdemi döntés meghozatalára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!