Bruttó 260 ezer lesz a belépő alapbér az Auchannál

2021. január 27. – 17:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Március 1-jétől átlagosan 5,6 százalékkal emeli a nem vezető beosztásban dolgozó munkatársai alapbérét az Auchan Magyarországon. A legalacsonyabb belépő alapbért 6,2 százalékkal emelik, amely így bruttó 260 000 forint lesz – írja az áruházlánc közleménye.

„2019-től a vállalat közel 4,8 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre, továbbá az elmúlt egy évben több mint 200 új munkahelyet teremtett és 600 munkatársat vett fel” – áll a közleményben, amiben kiemelik, hogy a márciusi béremelésen túl, az év második felében, további béremelést terveznek a szakértő szintű munkatársaik körében a teljesítményüktől függően.

  • 2021 júliusától egy szakértő szintű pék bruttó jövedelme elérheti a 395 ezer forintot,
  • az online áruházban dolgozó kiszállítói szakértő munkatársé pedig az 514 ezer forintot is.

Azt is írják, hogy a járványügyi korlátozásokban előírt 19 órás boltbezárás ellenére sem csökkentették a béreket. Ugyanakkor az Auchan Retail Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete közötti bérmegállapodásról szóló többfordulós tárgyalásokon a vállalat többször megújította ajánlatát, de az egyeztetés végül megegyezés nélkül zárult.