Kétmillióval a zsebében kapták el az unokázó csalót

2021. január 23. – 08:08

Másolás

Vágólapra másolva

Az utcán csapott le a győri rendőrség két unokázós csalóra, akik a frissen kicsalt kétmillió forinttal épp távozni készültek egy idős férfi házától.

A. Jutka és L. István a péntek délutáni órákban hívta fel a 72 éves győri férfit a szokásos unokázós történettel, számol be róla a police.hu. A nő sírós hangon a kiszemelt áldozat gyermekének adta ki magát, és pénzt kért a férfitól arra hivatkozva, hogy autóbalesetet szenvedett, amelyben megsérült a torka. A mese szerint a helyszínelő rendőrök nagyon készségesek, így eltekintenek a büntetéstől, amennyiben hárommillió forintot helyez el náluk letétbe.

Ezután az állítólagos rendőr vette át a beszélgetést és közölte, hogy ő nem hagyhatja el ugyan a helyszínt, de a fiát elküldi a pénzért. Az idős embernek szinte felocsúdni sem volt ideje, mire összeszedte a kért összeg egy részét, már csengetett is az ajtaján egy férfi, aki átvette a pénzzel teli borítékokat, majd gyorsan beült egy autóba, amiben egy nő is tartózkodott.

A győri rendőrök ekkor csaptak le a csaló párosra, akik a korábbi nyomozások során váltak gyanússá. Kiszállították, földre teperték a bűncselekmény két feltételezett elkövetőjét, a tetten ért 28 éves L. Istvánt, és bűntársát a 41 éves A. Jutkát. Az akció videón:

Motozás közben L. István nadrágjának zsebéből előkerült a sértettől korábban átvett közel kétmillió forint. A rendőrök előállították, majd csalás bűntette miatt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki őket.

L. Istvánt a nyomozók további öt, korábbi hasonló módon végrehajtott bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították. A nyomozók még aznap vissza is adták a becsapott idős férfinek a tőle kicsalt milliókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!