Idén elkezdődik a Blaha Lujza tér 2,67 milliárdos felújítása

2021. január 22. – 15:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az idén elkezdődik a Blaha Lujza tér, az ottani aluljáró és a Somogyi Béla utca felújítása. A munkálatok nagyjából másfél évig tartanak majd – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A felújításra 2,67 milliárd forint áll rendelkezésre fővárosi és kormányzati forrásból.

Közleményükben azt írták, hogy az új gyalogosbarát téren jelentősen nőni fog a zöldfelületek aránya, vízjátékot is telepítenek, valamint kulturális célokat szolgáló épület és rendezvényhelyszín is épül majd. A csomópont teljesen akadálymentes lesz, felújítják az aluljárót, és változik a teret határoló utak forgalmi rendje is: például a Rákóczi útról lehet majd közvetlenül jobbra, a József körútra kanyarodni.

A téren álló egykori Népszínházra utalva felújítják a Színházi emlékkövet, és megújul a tér emblematikus eleme, a 60-as évek óta működő Gomba-szökőkút is. Megszüntetik a teret jelenleg széttagoló szervizutakat és parkolókat. A téren a mostani fák megtartása mellett több mint 65 új fa kap helyet, és lesz két MOL Bubi gyűjtőállomás is. A Corvin Áruház tulajdonosa magánberuházásban átalakítja az épületet, a műemlék homlokzatot részben állami támogatással felújítják.

Az átépítés után a Rákóczi útról lehet majd közvetlenül jobbra kanyarodni a teljes hosszában kétirányú Márkus Emília utcába és a József körútra. A Somogyi Béla utca a Gutenberg tér felől a Stáhly utca felé egyirányú lesz.

Mivel a terveket még módosítani kell, ezért jelenleg nincs hatályos terv, amely pontosan tükrözi a Blaha Lujza tér majdani megjelenését.

A forráscsökkenés és a megváltozott igények miatt a tér felújítási tervei az alábbiak szerint módosulnak:

  • a terv igazodik az azóta elkészült nagykörúti kerékpársávhoz,
  • a tervezett aluljáró-bővítmény kialakítása elmarad,
  • az ide tervezett új nyilvános WC a felszínen kap helyet.
  • A térre felvezető aluljárólépcsőt felújítják, de az eredeti helyén és méretében marad meg, a buszváró nem kap egyedi fedést.
  • A térre tervezett pavilonépület más formában és más forrásból valósul meg,
  • és a Rákóczi úti középső fasor telepítése elmarad a távlati közösségi közlekedési fejlesztések segítése érdekében.

A BKK emlékeztetett, hogy 2018 júliusában vállalkozási szerződést kötöttek a nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes „KÖZLEKEDÉS” Fővárosi Tervező Iroda Kft. és UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. alkotta konzorciummal az engedélyezési és kiviteli tervek készítésére. Ezek 2019-ben készültek el, az utolsó engedély 2020 júniusában érkezett meg.

A 2019-es önkormányzati választások után a tervek módosításának igénye merült fel. A tér felújítására irányuló tervezési és kivitelezési közbeszerzési eljárás 2020 decemberében elindult, a vállalkozási szerződés megkötése áprilisra várható. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!