Két embert őrizetbe vett a rendőrség a ferencvárosi késelés miatt
2021. január 21. – 10:11
Halálra késeltek szerdán kora este egy 19 éves férfit a IX. kerületben, a Telepy utcában, a rendőrség csütörtöki híre szerint pedig már kihallgattak és őrizetbe is vettek a hatóságok két férfit, és emellett további részletekről is beszámoltak a Police.hu-n.
Azt írják, a nyomozás eddigi adatai szerint a 19 éves áldozat egy korábbi vitás ügy miatt szóváltásba keveredett egy Telepy utcai társasház előtt a 20 éves B. Jánossal és a 21 éves K. Antallal. A vita során a 19 éves férfi elővett egy gumilövedékes fegyvert, és több lövést adott le B. Jánosra és társára, majd bemenekült egy társasházba. B. János és K. Antal követték a lépcsőházba, ahol a 20 éves férfi egy késsel megszúrta, majd társával K. Antallal többször megrúgta és megütötte a menekülőt. A két férfi ezután elmenekült a helyszínről, a budapesti nyomozók pár percen belül a helyszín közelében elfogták őket.
A 19 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a 20 éves B. Jánost és a 21 éves K. Antalt emberölés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.
A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.