Nyomoz a rendőrség a Biodóm ügyében

2021. január 21. – 07:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester az Infostart szerdai műsorában azt mondta: már nyomoz a rendőrség a városligeti Biodóm ügyében, a főváros megküldte az ezzel kapcsolatos dokumentumokat. A nyomozás elindításáról a főjegyzőt is tájékoztatta a rendőrség. A főváros tavaly októberben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Biodóm elszállt költségei miatt.

Karácsony „eléggé elfuserált beruházásnak” nevezte a Biodómot, szerinte „nem volt minden rendben” a beruházással, elődei sok hibát elkövettek. Úgy saccolt, még 15-20 milliárd forintra lenne szükség a Biodóm befejezéséhez.

Karácsony szerint fontos lenne, hogy a projekt ne álljon meg félúton; egyrészt a turizmus fellendítése, másrészt az eddig elköltött rengeteg közpénz miatt. Tárgyalnak a kormánnyal a befejezésről, reálisnak tartja, hogy meg tudnak állapodni a kérdésben. A mostani elképzelések szerint a Biodóm üzemeltetése az állatkertnél maradna.

Korábban Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár felajánlotta a fővárosnak, hogy több beruházást is átvenne a kormány, ezek között szerepelt a Biodóm befejezése is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!