Kilométereken át üldöztek a rendőrök egy 15 éves fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett éjjel

2021. január 16. – 19:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hajnali fél egy után nem sokkal csapódott be egy autó az Örs vezér tere sarkán található dohányboltba. Csak pár centin múlt, hogy nem sérült meg a bent ülő biztonsági őr.

A kocsit egy 15 éves fiú vezette, mellette egy 17 éves lány ült.

Rendőrök rángatták ki a sofőrt, aki a kezét és csuklóját fájlalta. Komoly baja egyiküknek se lett, de kivizsgálásra kórházba szállították őket.

Az RTL Klub Híradója szerint a fiatal fiút az Élessaroknál akarták igazoltatni a rendőrök, de nem állt meg az autójával, hanem menekülni kezdett. Közel három kilométeren át üldözték a rendőrök, aztán az Örs vezér terén a villamossínek mellett felszaladt a járdaszigetre, kidöntött több korlátot, és egyenesen a dohányboltba hajtott.

A sofőrt megszondáztatták, és alkoholtesztet is csináltak, de az RTL Klub információi szerint mindkettő negatív lett. A közúti közlekedési szabályok megsértése, valamint engedély nélküli vezetés miatt indult szabálysértési eljárás ellene, míg a kijárási tilalom megszegése miatt szabálysértési feljelentést tettek a rendőrk – mondta az RTL Klubnak Hadházi Kornél, a BRFK sajtóügyeletese.

Azt még vizsgálják, hogy miért kezdtek el menekülni a rendőrök elől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!