Kárász Róbert ellopott fotóival csaltak ki pénzt nőktől egy német társkeresőn

2021. január 16. – 09:53

Másolás

Vágólapra másolva

Egy német dokumentumfilm leplezte le azt a csaló hálózatot, ami lopott képekkel bírt rá német nőket, hogy pénzt küldjenek reménybeli partnerüknek. Az ATV műsorvezetőjének, Kárász Róbertnek is felhasználták a fotóit.

A Blikk írt arról, hogy a WDR német csatorna dokumentumfilmjében Kárász Róbert fotói is feltűntek. A műsorvezető és mások fotóit egy netes társkeresőn használták fel, az álprofilok mögé bújt csalók pedig az ismerkedésbe belemelegedve aztán pénzt kértek nőktől.

Volt, aki 200 ezer eurót (72 millió forintot is kiadott), majd az adósságcsapda elől az öngyilkosságba menekült. Kárász képével is sikerült pénzt kicsalni egy nőtől.

A Meta nevű átvert nő azt mondta, Brent Torstenként mutakoztak be neki Kárász fotójával. A férfi azt állította magáról, amerikai antikkereskedő, 63 éves, Dubajban él, ahol elvált szülőként neveli két gyerekét.

A csaló és a nő találkozót beszéltek meg Németországban, de az utolsó pillanatban azt írta a férfi, hogy kirabolták és mindenét elvitték. A férfi pénzt kérte a kórházi ápolásra és az iratai pótlására, és az utazásra is. Meta pedig utalta a kért összegeket.

A dokumentumfilm készítő szerint a csalók Nyugat-Afrikából származhatnak, ottani internetes fiókokból regisztráltak ugyanis a társkeresőkre.

Kárász a Blikknek azt nyilatkozta, hogy elítéli az ilyen bűncselekményeket, és feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!