Karácsony: A rendkívüli hideg miatt fokozottan figyeljünk az otthontalanokra

2021. január 15. – 20:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A rendkívüli hideg, a várható súlyos mínuszok miatt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere fokozott figyelemre szólította fel az összes olyan fővárosi céget és intézményt, amelynek munkavállalói közterületen teljesítenek szolgálatot a kijárási tilalom idején.

Pénteki felhívásában Karácsony azt kérte az ilyen munkahelyeken dolgozóktól, valamint azoktól a budapestiektől is, akiknek jogukban áll közterületen tartózkodni este 8 és reggel 5 óra között (munkából hazatérők, munkába indulók és kutyát sétáltatók), hogy „fokozottan figyeljenek az otthontalan budapestiekre”, és ha veszélyeztetett embert látnak az utcán, azonnal jelezzék a 06-1-338-4186-os telefonszámon elérhető diszpécserszolgálatnak.

„Míg egy átlagos városlakónak az éjszakai fagy annyit jelent, hogy meleg paplanba bújik és felcsavarja a fűtést, hajléktalan embertársainknak egy-egy ilyen éjszaka akár az életükbe kerülhet. Magyarországon, így Budapesten is, minden évben sokan halnak meg így. (…) A járvány miatti kijárási tilalom miatt azonban csak nagyon kevesen járnak az utcán, így egy bajban lévő hajléktalan budapestinek kevesebb esélye van rá, hogy valaki időben észrevegye, és segítséget hívjon hozzá”

– írta pénteken a főpolgármester. A felhívásban arra is kitért: a hajléktalanellátó szervezetek a következő napokban bővített kapacitásokkal állnak a rászorulók rendelkezésére.

Hozzátette: nagyon fontos, hogy a hideg időben odafigyeljünk azokra a szomszédainkra, ismerőseinkre is, akik esetleg az otthonukban fagyoskodnak. „A kihűléses halálesetek jelentős része fűtetlen otthonokban történik, az egyedül élő, idős emberek a leginkább veszélyeztetettek. Rájuk is figyeljünk oda a következő napokban! Vigyázzunk egymásra!”

A Menhely Alapítvány közben közzétett egy listát, amelyen azoknak az intézményeknek a neve és elérhetősége olvasható, amelyek vállalják, hogy a rendkívüli hideg miatt péntek estétől kedd reggelig minden hozzájuk érkező személyt befogadnak.

Az Időkép előrejelzése szerint szombat hajnalban általában -3 és -9 fok között alakul a hőmérséklet, de az északkeleti országrészben akár -10 és -15 fok közé is hűlhet a levegő. Vasárnap és hétfő reggel is erős fagyokra számíthatunk, kedden már némi enyhülés veheti kezdetét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!