Zárt tárgyalást rendeltek el Demeter Márta ügyében

2021. január 15. – 09:21

frissítve

Zárt tárgyalást rendeltek el Demeter Márta ügyében
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Egy évvel azután, hogy Demeter Márta nem ismerte be bűnösségét, és nem mondott le a tárgyalás jogáról, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken tartják az első tárgyalást az LMP-s országgyűlési képviselő hivatali visszaélés miatt indult büntetőügyében. Sándor Erika bíró azonban

a védett adatok megóvása érdekében zárt tárgyalást rendelt el,

vagyis kizárta az újságírókat, és így a nyilvánosságot is a tárgyalásról. Az ügyben ugyanis a Magyar Honvédség eszköz- és személyi állományát érintő kérdéseket is érintenek majd, ezek pedig védett adatoknak minősülnek, indokolta a végzést a bíró, ami ellen nem lehetett fellebbezni.

Az ügy lényege, hogy Demeter 2018 szeptemberében írásbeli kérdést tett fel, amelyben arra utalt, hogy

Orbán Viktor lányát − szabályellenesen – egy katonai géppel hozták haza Ciprusról.

Az LMP-s politikus a kecskeméti repülőbázison tekintett bele parlamenti képviselőként a repülési naplóba, itt látta meg Orbán Flóra nevét. A vád szerint a szakreferens tájékoztatta, hogy az adatok nem nyilvánosak, Demeter Márta ezt azonban mégis nyilvánosságra hozta arra utalva, hogy a miniszterelnök lányáról lehet szó.

Csak névazonosság, semmi több

Az Azonnali még 2018-ban írta meg, hogy az iratok szerint Orbán Viktor – legfiatalabb, akkor 14 éves − lányát a ciprusi Pafoszról vitte el a gép Budapestre, az utasok szállítását pedig az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) parancsnoka engedélyezte. Az LMP politikusa ezután kérdezett rá, hogy miért szállíthatja a Magyar Honvédség gépe egy kiképzőrepülés keretében a miniszterelnök lányát, aki semmilyen közjogi tisztséget nem visel, és hivatalt nem tölt be. A képviselő Pintér Sándor belügyminisztertől azt kérdezte:

tudtak-e arról, hogy egy, a biztonsági szervek védelme alatt álló személlyel egy háztartásban élő családtagot a Magyar Honvédség Airbus A-319-es repülőgépén kiképző repülés keretében utaztatnak?

Demeter Márta választ nem kapott, a kormány oldaláról azonban elkezdődött az üzengetés. A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) a cikket fake newsnak nevezte, és nyomatékosan kérte azokat a médiumokat, amelyek közölték „a hazug állításokat, hogy az olvasók hiteles tájékoztatása érdekében azonnal töröljék cikküket”.

Demeter a KTK közleményére reagálva azt mondta, hogy birtokában van a kérdéses irat nyilvántartási száma, a kormányt pedig arra kéri, hogy „ne fakenewsozzon, ne próbálja a szőnyeg alá söpörni a problémát, és leginkább ne az újságokat fenyegessék!”. A képviselő azt is hozzátette, hogy ő egyébként se a Kormányzati Tájékoztatási Központot kérdezte, hanem a honvédelmi és a belügyminisztertől, valamint a szaktárcák vezetőitől vár „egzakt válaszokat.”

A kabinetiroda ezután a kormányközeli Origóval osztott meg további információkat. Azt írták, hogy

a valóság valójában az, hogy Ciprusról hazatért egy kontingens, amely az egyik katona családját is hazahozta. Orbán L. parancsnoki beosztásban szolgál, akit meglátogatott a felesége és kétéves kislánya. A szabályzat lehetővé teszi, hogy a magyar honvédség katonáinak családtagjait hazaszállítsák, erre a parancsnok engedélyt kért, amit meg is kapott.

Az üzengetésbe ezután a Honvédelmi Minisztérium (HM) is beszállt. Az MTI kérdésére azt közölték, hogy Demeter Márta valótlanságokat állít, azaz „hazudik”. Kijelentései egyben sértőek a katonákra nézve is, írták. A képviselő ahelyett, hogy a hivatalos iratbetekintés alkalmával az általa szenzációnak vélt kérdésben megkérdezte volna a szakembereket, „kétes értékű politikai haszonszerzés céljából boszorkányüldözést hajt végre” − tették hozzá.

A HM is azt írta, hogy a miniszterelnök vezetéknevével egyező nevű tiszt egyéves külszolgálaton tartózkodott Cipruson. Ez idő alatt – a százados saját költségén – a felesége és a miniszterelnök egyik lányával azonos nevű kislánya is kint tartózkodott – jelezték, hozzátéve: ez a jogszabályi előírásoknak megfelel, mivel saját költségén bármely katona kiviheti a családját külszolgálatra a szabályzók betartása mellett.

„A katonatiszt családja egy kiképzési repülést folytató géppel tért haza, amire egyébként engedélyt kért és kapott is a honvédség illetékeseitől. Mindezen kérelem teljesítése nem ütközik szabályzókba, semmilyen többletköltséggel nem járt a honvédség számára”

– fejtette ki a HM.

A Fidesz végül feljelentette az LMP-s képviselőt, és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult. Utóbbi megállapította, hogy a Demeter Márta által megtekintett honvédségi iratokban a névazonosságon kívül semmilyen más olyan tény vagy körülmény nem szerepel, amiből arra lehetne következtetni, amire a politikus jutott. A hatóság arra is kitért, hogy a nyilvánosságra került adatok megismeréséhez való jogot számos törvény korlátozza.

A tavaly februári előkészítő ülés után Demeter Márta védője arról beszélt, hogy „a honvédség más útvonalra és más célra adott ki engedélyt, mint amit egyébként lerepült és lejelentett”. Zamecsnik Péter azt is elmondta, hogy „kiképzésen nem lehet utast szállítani, se a katona fiát, se a Szűz Máriát.” Ezért is indítványozta, hogy a bíróság szerezze be azokat az eredeti iratokat, melyeket annak idején a képviselő megtekintett. Kérte, hogy

  • csatolják be azt az írásbeli jegyzőkönyvet, melyben felhívták a képviselő figyelmét arra, mely titkokat nem hozhat nyilvánosságra, és amelyet ő − ezt tudomásul véve − aláírt;
  • szerezze be a Hungarocontrol vagy a katonai légügyi hivatalhoz benyújtott eredeti repülési tervet;
  • szerezze be a pilóták hajózó naplóját és
  • a gépre vonatkozó fedélzeti naplót, valamint
  • a Transponder-adatokat.

Repült a mentelmi jog

Polt Péter legfőbb ügyész aztán 2019 júliusában a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Demeter Márta országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére, amit a parlament 2019. július 12-én meg is szavazott. A szavazati arány 131 igen, 52 nem, 0 tartózkodás volt. A döntéshez a jelenlévők kétharmada kellett.

A szavazás előtt egyébként Demeter is szót kapott, és elmondta, hogy „felségsértési pert indítottak ellene, ami senkit nem lephetett meg”.

2018. március 15-én meg lett ígérve, hogy minden eszközzel leszámolnak a politikai ellenfelekkel

− fogalmazott Demeter.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!