Még két hónapig letartóztatásban marad Szilágyi István fia apja megölésének gyanújával

2021. január 14. – 18:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Meghosszabbította a bíróság az édesapja, Szilágyi István színművész megölésével gyanúsított férfi letartóztatását, közölte csütörtök a Fővárosi Törvényszék, amely közleményében felidézte, hogy a férfi 2020. május 3-án reggel egy kalapáccsal többször fejbe verte idős korú, elesett állapotú édesapját, akit azután is bántalmazott, hogy a földre került. Az idős férfi belehalt sérüléseibe.

A férfit „bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés” bűntett elkövetésével vádolják, és amennyiben bűnösnek találják, akár akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt kérte a férfi letartóztatásának meghosszabbítását két hónappal, és az indítványnak a bíróság helyt adott.

A közlemény szerint a gyanúsított büntetett előéletű, és más ügyben is folyik ellene büntetőeljárás. A gyilkosságot a – szintén az édesapja ellen elkövetett – súlyos testi sértés bűntette miatt kiszabott, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el. A Budai Központi Kerületi Bíróság emiatt március 15-éig meghosszabbította az emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!