Beperli Bayer Zsoltot az I. kerületi önkormányzat

2021. január 14. – 16:11

Másolás

Vágólapra másolva

Az I. kerületi önkormányzat pert indít Bayer Zsolt lakásügyében – jelentette be V. Naszályi Márta, a kerület polgármestere.

V. Naszályi felidézte, hogy Bayer korábban maga mondta el az Azonnalinak adott interjúban, hogy a lakástörvény előírásait megkerülve, színlelt szerződéssel jutott lakáshoz a Várban. Később aztán már azt mondta, nem ismert el semmilyen törvénysértést az interjúban.

Az interjú megjelenése után V. Naszályi Márta bejelentette, vizsgálatot indítanak. A vizsgálat most véget ért, a jogi szakvélemény elkészült. „Bayer megkárosította a kerületi embereket a színlelt lakáscserével” – mondta a polgármester, ezért az önkormányzat pert indít Bayer ellen.

V. Naszályi hangsúlyozta, nemcsak Bayer ügyét vizsgálták meg, hanem az összes olyan „gyanús” szerződést felülvizsgálják, amit a fideszes elődje kötött. Színlelt lakáscserék ügyében már 2020 nyarán több pert indított az önkormányzat, amelyek között nem volt ott Bayer ügye, mert a polgármester szerint „nem politikai alapon mérlegelték az eljárások megindítását”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!