Kellett egy gyilkos a nyugdíj előtt álló nyomozónak

2021. január 12. – 06:47

frissítve

Kellett egy gyilkos a nyugdíj előtt álló nyomozónak
Tóth-Kása Norbert – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

2004 novemberében meggyilkoltak Makón két embert: egy 78 éves asszonyt és a hozzá éppen látogatóba érkező lányát. A rendőrség gyanúja egy szagminta miatt nagyon hamar az idősebb áldozat unokájára terelődött: Tóth-Kása Norbertet rövidesen rendőrök vitték el várandós felesége és három kisgyereke mellől. Több mint egy év telt el, mire a hosszúra nyúló előzetes letartóztatásból hazatérhetett hozzájuk, pedig ártatlan volt, és mellette szólt egy sor részlet a cipőméretétől a balkezességéig. Az emlékek 2020-ban felkavarodtak, amikor váratlanul bejelentette a rendőrség: DNS-azonosítás alapján úgy vélik, megtalálták végre az igazi gyilkost. A vádemelés után felkerestük Makón Tóth-Kása Norbertet és ügyvédjét.

„Bíróság előtt a makói kettős gyilkosság elkövetője” – ezzel a címmel adta ki a vádemelésről beszámoló sajtóközleményét december 4-én a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség. A jogerős ítélettől ugyan még most, 16 évvel a brutális bűncselekmény után is viszonylag messze vagyunk (hiszen egyelőre az első tárgyalási nap sem volt még meg a Szegedi Törvényszéken), de az ügyészség azért nem kockázatott sokat azzal, hogy már a címben is tényként kezelte: ezúttal valóban, tényleg az elkövetőről van szó.

1 a 462 trilliárdhoz

1 a 462 trilliárdhoz a valószínűsége, hogy nem a 2020. február 18-án elfogott Sz. Dénestől származnak a gyilkosság helyszínén rögzített genetikai nyomok, hangzott el a tavaly februárban megtartott rendőrségi sajtótájékoztatón. Itt számoltak be, viszonylag részletesen az áttörésről a régi, hosszú ideig megoldatlan ügyben, arról, hogy úgy gondolják, kiderítették, ki ölt meg két asszonyt – anyát és lányát – 2004. november 16-án Makón.

Az áttörés részben annak volt köszönhető, hogy a nyomozásra 2019 novemberében ráállították a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályát, részben pedig annak, hogy a technológia rengeteget fejlődött 2004 óta. A helyszínen maradt, és feltehetően a tettesről árulkodó genetikai nyomokat már annak idején is vizsgálták, de csak 2020-ban tudták annyira feljavítani a képletet, hogy kerestethetővé váljék a profil.

Sz. Dénes elfogása – Fotó: Police.hu

A nyomozók elkezdték módszeresen ellenőrizni a Csongrád megyei ismert bűnözőket: így lett meg Sz. Dénes: egy negyvenes évei közepén járó, a Mórahalmi járásban élő férfi, akinek se vagyona, se gyereke, se felesége, viszont 2003-2004-ben gyakran megfordult Makón ott élő akkori barátnője miatt. A DNS-egyezés győzte meg végképp a nyomozókat, hogy megvan az emberük, de először az ujjlenyomata alapján akadt fenn Sz. a szűrőn. A makói gyilkostól ugyanis nemcsak DNS, hanem ujjlenyomat is maradt. Bár cérnakesztyűt viselt az öléshez, a kesztyűt levette, amikor a vért mosta le magáról, és eközben megérintett egyes tárgyakat.

Gyilkolt, aztán még evett-ivott a helyszínen

2004. november 16-ának reggelén a makói Szegedi úti házban élő 78 éves asszonyt érte először támadás. 51 éves lánya a közelben lévő iskolában dolgozott takarítóként, épp látogatóba ment az édesanyjához, mikor szembetalálta magát a gyilkossal. A támadó, aki a szomszédos ingatlan felől, a téglakerítésen átmászva jutott be, mindkettőjüket vascsővel ütlegelte, aztán elvágta a torkukat.

A hátrahagyott nyomok viszonylagos bősége a makói kettős gyilkosság egyik felkavaró jellegzetességével függ össze: a tettes, miután ölt, még másfél-két órán át a helyszínen maradt, felforgatta a lakást, sőt, evett és ivott. A házban, ahol mindez lezajlott, ma már nem lakik senki, egy szolgáltató működik a címen.

A főügyészség különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés miatt emelt vádat Sz. Dénes ellen, aki megtagadta a vallomástételt, amikor elvitték a rendőrök. Azóta előzetes letartóztatásban várja, hogy kezdődjék a pere.

Könnyű elképzelni, hogy az elfogásáról szóló hír mennyit számíthatott az áldozatok családtagjainak. De van közöttük valaki, akinek nemcsak azt jelentette a rendőrségi bejelentés, hogy végre megbűnhődhet az az ember, aki megölte a szeretteit. Az ő számára Sz. Dénes egyben az az ember is, aki helyett ő volt bezárva több mint egy egész évig. Tóth-Kása Norbert, akinek a nagyanyja és a nagynénje halt meg azon a 2004. novemberi napon, a gyilkossági ügy első gyanúsítottja volt.

Tóth-Kása Norbert a makói Szegedi úti ház előtt – Fotó: Bődey János / Telex

Az Sz. elleni vádemelés után, 2020 decemberében felkerestük őt és az ügyvédjét, Benke Andrást Makón.

A fekete bárány és a kutya

„Tisztában voltam vele, hogy én onnan ki fogok jönni. Azt még nem tudtam, hogyan, de ki fogok jönni”

– mondja, amikor megkérdezem: az előzetes letartóztatás alatt végig tudott-e bízni abban, hogy előbb-utóbb ki fog derülni az igazság.

Tóth-Kása Norbert a gyilkosság idején 32 éves volt, Nagylakon élt három gyerekével és a feleségével, aki épp várandós volt a negyedikkel. Kétkezi munkából élt, emiatt – ahogy mondja – „fekete báránynak” számított a családban, de a nagymamájával éppenséggel kifejezetten jóban volt. Ahogy az összes közeli rokont, őt is behívatták a gyilkosság másnapján szagmintát adni a makói rendőrkapitányságra.

Azután egy szagazonosításra kiképzett kutya kiválasztotta az övét egy sor minta közül.

„Ott voltunk kint Szeged szélén. Egy hosszú, fészerszerű helyen letettek öt szagmintát, és a Norbi szagmintáját a kutya kiválasztotta. Ettől olyan boldogok lettek a nyomozók, hogy megvan a szagminta, ő az elkövető! Na most én mondtam a nyomozónak, hogy elnézést kérek, de ha van öt darab szagminta, és az egyik csak hasonlít is a Norbiéhoz, akkor a kutya azt fogja kiválasztani, de a kutya nem tudja azt megmondani, hogy ez hasonlít hozzá, de nem az. Egy szagminta teljes bizonyító erejű bizonyítékként nem fogadható el”

– idézi fel az ügyvéd, Benke András.

Mégis ez a szagminta volt, ami elindította a lavinát. Tóth-Kása Norbertet két héttel a gyilkosság után, 2004. november 30-án őrizetbe vették.

„Otthon fogtak le, de még jó volt, hogy pont kimentem az ajtón, ezért az ajtón kívül. Mentek volna be a rendőrök, és én ordítottam, hogy nem kéne, mert ott van bent a terhes feleségem meg a három kiskorú”

– emlékszik vissza. Rövidesen előzetes letartóztatásba került, és abban is maradt több mint egy évig, egészen 2005. december 15-ig.

Se nem jobbkezes, se nem kis lábú

Hogy miért? Az idei rendőrségi sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a szagazonosításon túl az is ellene szólt, hogy nem tudott alibit igazolni magának. Ő azt mondja: máig fel tudja idézni percre pontosan, ami 16 éve történt. A kérdéses reggelen ő vitte óvodába a legkisebb gyerekét, és mivel 22 kilométerre Makótól lakik, se jogosítványa, se autója, és a busz sem úgy járt: egyszerűen nem fért volna bele az idejébe megtenni az utat a nagyanyjához oda-vissza. De az óvónő nem tudta igazolni az alibijét, mert mire kikérdezték januárban, megkoptak az emlékei.

A mérleg másik serpenyőjében gyűltek azok a dolgok, amelyek az ártatlanságára mutattak. Ott volt például a gyilkos hátrahagyott lábnyoma, ami Tóth-Kása Norbert emlékezete szerint 42-es méret volt, miközben ő 45-46-os cipőt hord.

Ujjlenyomatot tőle nem találtak.

Aztán: abból, ahogy az áldozatok torkát elvágták, világosan kivehető volt, hogy az elkövető a jobb kezét használta. „Én meg abszolút balkezes vagyok. Amikor aláírtam a nyilatkozatomat, hogy hol voltam, mit csináltam, már láttam a döbbenetet a nyomozó arcán, hogy én bal kézzel írok alá. És ráadásul a jobb csuklóm akkor volt műtve. Októberben vették ki a csavarokat. Simán elmentek mellette, mint a cipő mellett” – mondja.

Mindenáron őt akarták

Rajta kívül – egészen Sz. idei felbukkanásáig – nem volt más gyanúsított.

„Mindenáron be akarták csukni, és mindenáron őt akarták becsukni. Ezt nem értettem, ezt a konokfejűséget”

– mondja az ügyvéd. Szerinte a makacsság mögött egy olyan alaphelyzet volt, amit bűnügyi filmekben sokszor láttunk már: az ügyre ráállított idős nyomozó ezután az ügy után készült nyugdíjba. „Neki borzasztóan jó lett volna, ha ez egy sikeres nyomozás. Mindenáron eredményt akart produkálni. A fejébe vette ez a nyomozó, hogy ő az elkövető, és be fogja csukni” – teszi hozzá.

Az ügyvéd, Benke András – Fotó: Bődey János / Telex

Benke András jól emlékszik rá, mennyire el volt keseredve a védence, amikor először bent járt nála az előzetesben. Ő rögtön arra kérte, mondja meg neki, bűnös vagy ártatlan. A válasznak erkölcsi szempontból is jelentősége volt, meg persze a gyakorlatban is: egy ügyvéd akkor tud segíteni igazán, ha tisztában van a valósággal. Benke azt mondja: általában, épp emiatt, őszinték is szoktak lenni vele az ügyfelei. Tóth-Kása Norbert válasza világos volt: nem követte el a gyilkosságot. De aztán ahogy telt az idő, eljutott egy olyan pontra, amikor idegileg összeroppant, és elkeseredésében azt fontolgatta: beismerő vallomást tesz, hátha akkor kiengedik.

„Mondtam: Norbert, ha nem maga követte el, soha ne vallja be, mert akkor innen nem kerül ki többet”

- ismétli akkori szavait Benke András. De értette, hogyan, mitől került ilyen állapotba a védence. Szerinte az előzetes letartóztatás bizonyos szempontból még rosszabb is, mint a jogerősen kiszabott börtönbüntetés, például azért, mert nem lehet dolgozni, hiányzik az elfoglaltság, a munkával járó kicsit szabadabb mozgás, és az olyan emberekkel, akikről gyilkosságot feltételeznek, az előzetesben különösen szigorúan bánnak, abban a reményben, hogy megtörnek.

Téglák és gyilkosok

Az első időkben 67 napot töltött javarészt egyedül Tóth-Kása Norbert. „Mondtam, hogy szenteste legalább tegyenek át valakihez, hogy ne egyedül legyek” – emlékszik vissza az egyik emberséges őrre, aki ezt lehetővé tette. Máskor a társaság, akit kapott, tégla volt. Az ügyvédje előre figyelmeztette, hogy számítson téglák megjelenésére, de Tóth-Kása szerint végül is mindegy volt: bárki kérdezte, ő csak ugyanazt mondta mindenkinek, ami a vallomásában szerepelt. És hogy nem ő volt.

Később, ahogy mondja, „konkrétan gyilkosok közé” rakták be, olyan emberek mellé, akik 8-12 évet kaptak első fokon emberölésért. De sikerült elérnie, hogy ne bántsa a többi fogvatartott: leveleket írt az írástudatlanok családjának. Azzal is könnyített a helyzetén, hogy azt mondta: nincs meg a nyolc általánosa, így kijárhatta újra az iskolát, és amíg tanult, addig sem kellett a szűk zárkában lennie. Ha fizetett börtönmunkát az előzetesben lévők nem is végezhetnek, takarítónak idővel be tudott állni, amivel jártak előnyök: plusz étel és lehetőség egy kicsit pingpongozni, csocsózni.

És ott volt neki az ígéret az ügyvédjétől: nem nyugszik ő sem addig, amíg ki nem engedik. Igyekezett tartani magát Benke András tanácsához: fogja fel az előzetest úgy, mintha egy kollégiumban lenne, vagy mint a katonaságot: egy meghatározott ideig ezt kell csinálni, és kész.

„Nagylak mellettem állt”

Azután engedték ki, hogy kiderült: nem stimmel a DNS, nem egyezik az övével a gyilkos által hátrahagyott genetikai maradvány. De még ekkor sem engedett ki teljesen a szorítás, további bő két hónapon keresztül, 2006. február 21-ig házi őrizetben tartották, és csak 2006. március 14-én szüntették meg végleg az eljárást ellene.

A szabadulópapírját az ügyész társaságában az a főnyomozó vitte ki hozzá, aki olyan sokáig meg volt győződve a bűnösségéről. Mondott valamit ekkor? – adódik a kérdés. „Hát hogy ne hagyjam el az országot. Bocsánatkérés semmi. Senki soha nem kért bocsánatot” – állítja Tóth-Kása Norbert.

Az élet újrakezdését megkönnyítette, hogy nagyon erős, stabil hátországot tudhatott maga mögött. Egyrészt a családot: a feleségét, a gyerekeit, a testvéreit, az édesanyját, akit lelkileg nagyon megviseltek a történtek, de minden követ megmozgatott, hogy segítsen a fiának: egy időben házról házra járt Nagylakon, hátha talál valakit, aki igazolni tudja a fia alibijét, ő bízta meg Benke Andrást is. És aztán ott volt a tágabb környezet támogatása is.

Tóth-Kása Norbert – Fotó: Bődey János / Telex

„Nagylak mellettem állt, az egész falu, a polgármestertől kezdve a régi osztálytársakig mindenki” – mondja. Visszavették dolgozni rögtön az önkormányzathoz. Már a hazatérést is segítettek úgy megszervezni, hogy meglepetés legyen: abban az évben a felesége kapta a meghívást nagycsaládosként a kistérségi karácsonyi rendezvényre. Arra toppant haza az asszony a karácsonyozásból 2005. december 15-én, hogy végre otthon van a férje.

A legkisebb gyerek, akivel épp várandós volt, mikor elvitték Tóth-Kása Norbertet, ekkor már karonülő baba volt. Aznap volt az első alkalom, hogy az apja rendesen a kezébe foghatta, játszhatott vele. Látni egyszer láthatta korábban, 2005 novemberében, amikor a felesége először bevihette hozzá láthatásra, akkor is féléves volt már. A nagyobb gyerekeket az egy év alatt csak fényképen láthatta. A kisebbik fia, aki akkor hat éves volt, a találkozáskor először picit elhúzódott tőle. Meg volt ijedve.

Ami hátramaradt: megtépázott idegek és egy ház

Tóth-Kása Norbert és Benke András a szabadulás után pert indítottak a magyar állam ellen kártalanításért. 10 millió forintot kértek. Végül nyertek, de csak a kért pénz töredékét kapták: kamatokkal együtt olyan két és fél millió forintot. Az összeget az alapján állapította meg a bíróság, hogy mennyi volt a jövedelemkiesés, és mivel közmunkát végzett Tóth-Kása a letartóztatása előtt, szerény maradt a kártalanítás. A két és fél millióból visszaadott az édesanyjának egy kölcsönt, kifizette az ügyvédi költséget, és vett egy házat Nagylakon. A mai napig ott él. Arra a kérdésre, hogy milyen nyomot hagytak benne a történtek, azt feleli:

„Idegesebb vagyok. És nem tűröm az igazságtalanságot.”

Az utóbbi a hétköznapjait is befolyásolja. Például a munkahelyén, ahol hulladékot válogatnak, szívesebben takarít egyedül a csarnokban, mintsem hogy a válogatóban kénytelen legyen elnézni, hogy egyesek a többiek kárára elnyújtják a cigarettaszünetet. A vérnyomása magasabb, mint régen, és a letartóztatása idején meglévő hosszú, fekete, göndör haja is a múlté már.

Látni az arcát

Amikor kiszabadult, egy darabig folyamatosan nézte a tévében a bűnügyi műsorokat, reménykedve, hogy „hátha megfogták, hátha megfogták” az igazi gyilkost. De ahogy teltek az évek, eljött az a pont, amikor már nem volt többé benne a mindennapos gondolataiban, amikor már nem foglalkozott vele. Sz. Dénes elfogásáról végül az édesapa szólt neki, illetve a bejelentés után hamar csöngött a telefonja: hívták a TV2-től meg a RTL-től. Nagyon erős érzelmeket nem váltott ki belőle a hír, de azért örült. Azt érezte, hogy „na, most már kész, száz százalékig nyugodt lehetek”.

Sz.-ről azóta is csak annyit tud, amennyi a tévében volt, még a teljes nevét sem ismeri. A bírósági tárgyalásokra nem tervez elmenni, úgy van vele, hogy csak ideges lenne, és nem akar szemtől szembe találkozni vele, mert nagy lenne a kísértés, hogy nekimenjen. De ha a tévében lesz híradás róla, azt megnézi:

„Igen, szeretném látni az arcát. Ha megmutatják, azzal se leszek boldogabb, de azért szeretném látni az arcát.”