Egy buszsofőr lopkodta a megállótáblákat és más alkatrészeket országszerte
2021. január 11. – 18:27
Lezárult annak a huszonéves buszsofőrnek az ügye, aki 2016 és 2018 között négy megye több tucat településén ellopott
- 20 autóbuszból csaknem 150 db autóbuszalkatrészt,
- és több mint 10 buszmegálló- és rendszámtáblát.
A Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya azt írja, hogy az elkövetőt a gyűjtőszenvedély motiválta, és hol egyedül, hol barátaival járta az országot, hogy táblákat és más tárgyakat lopjanak el. A közlemény szerint az elkövető olyan településekről távozott egy-egy buszalkatrésszel vagy megállótáblával, mint Bükkábrány, Ózd, Etyek, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Alattyán, Jászapáti, Nagykáta vagy Zagyvarékas.
Ő maga szerelte le a táblákat a buszmegállókban, illetve a szaktudását felhasználva, kinyitotta a buszokat, majd kibontotta belőlük az alkatrészeket. Az elkövető és 1 év 6 hónapot kapott felfüggesztve, egy másik társa pedig 1 év 2 hónapot, és mindkettőjüket eltiltották két évre a közúti járművezetéstől. Másik két társukat próbára bocsátották.