Deutsch Tamás lemondott alelnöki tisztségéről az EPP uniós frakciójában

2021. január 11. – 11:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő lemondott minden európai parlamenti bizottsági tisztségéről és jelentéstevői megbízatásáról, közölte a Népszavával az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti csoportjának szóvivője. A lemondás ugyanakkor csak formalitás, hiszen a Telex is beszámolt arról, hogy decemberben már 133 igen és 6 nem szavazat mellett döntött Deutsch Tamás jogfosztásáról az Európai Néppárt frakciója. Korábban ugyanis mintegy 40 képviselő Deutsch kizárását kezdeményezte a Néppárt frakciójából. (Az ügy hátteréről ebben a cikkben olvashat bővebben.)

A fideszes politikust és magát a Fideszt ugyan még nem zárták ki az EPP európai parlamenti frakciójából, az erről szóló döntést elhalasztották, viszont a határozattal azonnali hatállyal megvonták a frakciótagsághoz fűződő összes jogosultságát. Deutsch így december óta:

  • nem szólalhat fel a képviselőcsoport nevében az EP plenáris ülésén,
  • nem dolgozhat egyes ügyek előadójaként vagy árnyékelőadójaként,
  • nem tölthet be tisztséget az EP-ben, ami esetében elsősorban a Költségvetési és Ellenőrzési Bizottság alelnöki mandátumát jelenti.

A Népszava most arra emlékeztet, Deutsch mostanáig az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottságának egyik alelnöke volt. Mivel a posztra a szakbizottság választotta meg, le kellett mondania, hogy megfeleljen a néppárti csoport által szabott feltételeknek. Értesüléseink szerint a Fidesz EP-delegációja fog javaslatot tenni a tisztség betöltőjére, akiről a testületnek kell majd később döntenie. A képviselő szerzőként jegyzi azt a parlamenti jelentést, amely az Európai Unió csalásellenes programjáról szól, és amelyről éppen ma délután szavaz a költségvetési ellenőrző bizottság. Az EPP-frakció döntése következtében Deutsch ezentúl nem vállalhat előadói vagy árnyék-előadói megbízatást a politikai csoport nevében, és nem kap felszólalási időt sem a plenáris vitákban.

A frakció tagjai ülésükön egy nyilatkozatot is elfogadtak, amelyben elítélték a magyar politikus gestapózó nyilatkozatát, és leszögezték, hogy a pártcsoportból való eltávolítására vonatkozó kezdeményezés nem kerül le a napirendről. Emellett felszólították az EPP-t, hogy mihelyst az egészségügyi körülmények megengedik, haladéktalanul döntsön a Fidesz tagságáról. Mintegy megelőlegezve a határozatot, a képviselők leszögezték: a fideszesek folyamatos támadásai az Európai Unió és annak értékei ellen nem egyeztethetők össze az EPP által vallott normákkal, különösen a jogállamiság, a független igazságszolgáltatás, a politikai befolyástól mentes média, a civil társadalom támogatása, az emberi jogok és a kisebbségek védelme terén. A néppárti frakció egyben felszólítja a fideszes EP-képviselőket, gondolják végig, hogy hajlandók-e a néppárti értékek szellemében tevékenykedni, vagy ha nem, vonják le a szükséges következtetéseket.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!