Hosszú a várakozási idő az osztrák-magyar határon

2021. január 10. – 13:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus miatt már karácsony előtt bevezetett ausztriai beutazási korlátozások miatt vasárnap délelőtt megnőtt a várakozási idő a magyar-osztrák határátkelőkön.

A Balkánról visszatérő vendégmunkások jelentős része ezen a hétvégén érkezik meg Ausztriába, illetve utaznak tovább Skandináviába, Német- és Franciaországba, így a határátkelőkön már tegnap megnőtt a forgalom. Vasárnap délelőtt másfél-két órát is várakozniuk kellett a beutazni szándékozóknak, a helyzet dél körül valamelyest normalizálódott, de a hatóságok még délután is jelentős tömegekre számítanak.

Ausztriában december 19. óta van érvényben a szigorúbb korlátozás: mindenkinek tíznapos hatósági házi karanténba kell vonulnia, és ha szabadulni akar, csak a karantén ötödik napján teszteltetheti magát. Ez alól kivételt csak az osztrák munkáltatói igazolással érkező ingázók jelentenek.

Eközben Bécsben harmadik napja zajlik a tünetmentes koronavírusos betegek kiszűrését célzó tömeges tesztelés második fordulója. Vasárnaptól a két nagyobb csarnokban berendezett „tesztutcákban” már előzetes bejelentkezés nélkül is fogadják a lakosságot. Az eddig elvégzett közel 12 500 antigén gyorsteszt alapján mindössze 32 pozitív esetet találtak, ami 0,26 százalékos fertőzöttségi arányt jelent. Ez a szám azonban még csökkenhet, mivel ezeket minden esetben pcr-teszttel kell megerősíteni.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 1651 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 380 722 esetet regisztráltak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 36-an haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 6723-ra emelkedett. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!