A tavalyinál jóval kevesebb ajándékot vásároltak a magyarok karácsonyra

2021. január 10. – 10:19

Másolás

Vágólapra másolva

A blokk.com számításai szerint ebben a decemberben összességében jóval kevesebbet vásároltak a magyarok, mint egy évvel korábban. „A heti monitoros kasszaadatok alapján a hagyományos boltokban december 1-25 között 2,7%-kal csökkent a vásárlások értéke az előző év azonos időszakához képest, ennyivel kevesebb pénzt hagytunk a pénztárakban” – írják. Mivel drágulás is volt, ha a megvásárolt tárgyak mennyiségét nézzük, még látványosabb a visszaesés, amit a webáruházas piac fellendülése sem tudott kiegyensúlyozni.

Úgy tűnik, a karácsony előtti élelmiszer-vásárlásból nem engedtek a magyar háztartások: ennivalóból mennyiségre ugyanannyit vettünk, mint az előző decemberben. Ez az árak emelkedése miatt azt jelenti, hogy többet költöttünk.

A költés visszafogása az ajándékvásárlásra volt jellemző. A blokk.com az előzetes heti monitoros adatok alapján 70 milliárd forintos esést becsül 2020 utolsó hónapjára a 2019-es decemberhez képest. Ennek nagyjából a felét pótolhatta a webáruházak forgalmának a megugrása, de a blokk.com úgy számol, hogy végeredményben ajándékokra mintegy 30 milliárd forinttal kevesebbet költhettünk ebben decemberben, mint az előzőben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!