Özönvizek és hórekord márciusban: ilyen volt 2020 időjárása

2021. január 9. – 06:41

Másolás

Vágólapra másolva

A szokásosnál jóval melegebb, a csapadék mennyisége alapján átlagos év volt 2020 Magyarországon – állapította meg az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott elemzésében. Az 1981-2010-es időszak átlagánál 1,2 Celsius-fokkal volt melegebb 2020, ezzel az 1901-től vezetett hőmérsékleti rangsorban a hatodik helyre került. „A 2020-as év hazai hőmérsékleti viszonyai tehát jól illeszkednek a globálisan melegedő trendbe” – hangsúlyozták.

A múlt év időjárását enyhe évkezdet, aszályos és egyben fagyos tavasz, szélsőséges csapadékeloszlású nyár és ősz, majd enyhe december jellemezte. A 2020-as tél a harmadik legmelegebb, míg a tavasz a harmadik legszárazabb lett az 1901-gyel kezdődő rangsorban. Február elején néhány napig csaknem tíz fokkal melegebb volt, mint a sokévi átlag. Drávaszabolcson február 2-án 18,2 fokot mértek, amivel megdőlt a napi melegrekord.

Március második felében országszerte többször komoly fagyok fordultak elő. Március 24-én a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön, síkvidéken is összefüggő hóréteg alakult ki. 2020-ban a legnagyobb hóvastagságot, 28 centimétert, március 25-én a Baranya megyei Máza községben mérték.

Áprilisban a szokásos csapadék kevesebb mint harmada, májusban pedig alig több mint fele hullott, a harmadik legszárazabb tavasz volt a tavalyi. Az aszály és a fagyos idő jelentős károkat okozott a korán fejlődésnek indult gyümölcsösökben. Csak a május volt hidegebb a sokévi átlagnál, de az csaknem 2 fokkal.

A nyár csapadékos és meleg, de nem túl forró volt, a legmagasabb hőmérsékletet augusztus 30-án mérték: Mezőkovácsházán 37,4 fokot. A legcsapadékosabb időszakok június és július második felében, illetve augusztus 3-5. és augusztus közepén voltak. Jellemzően heves zivatargócokból, szélsőséges területi eloszlásban érkezett a csapadék.

A nyár legcsapadékosabb napja július 24. volt, amikor Vése állomáson özönvízszerű eső hullott, 178 milliméterrel meg is dőlt a napi csapadékrekord, emellett a délnyugati országrészben is több állomáson mértek több 100 milliméternyi csapadékot azon a napon. Celldömölkön augusztus 17-én zúdult le egy nap alatt a havi összeg több mint 60 százaléka, ami új napi rekordot is jelentett.

Az ősz még nyárias idővel indult, de szeptember végétől változékonyabbra és hűvösebbre fordult az idő. A sok csapadék hatására több vízfolyáson is árhullám alakult ki. Október közepén a Mátrában már havazott. A csapadék éven belüli eloszlása hosszabb-rövidebb időszakra jelentősen eltért a szokásostól, ami a régió szélsőségesebbé váló csapadékellátottságára utal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!