Íme a legolcsóbb új autók 2021-ben – plusz egy meglepetés-hiányzó

2021. január 9. – 14:01

Másolás

Vágólapra másolva

Hárommillió forint alatt szinte lehetetlen, de négymillió alatt sem könnyű már új autót vásárolni idehaza. A Telex és az Alapjárat.hu utánajárt, miből lehet most válogatni, ha az ár a fő szempont. Régebben elképzelhetetlen volt, hogy egy bizonyos autó kimarad ebből, most megtörtént.

Az új autó birtoklása sokaknál olyan elemi vágy, amit egyszer az életben sokan szeretnének kipróbálni. A szalonban átvett csillogó-villogó, jellegzetes „újautószagú” autó, a gyári garancia és az örök élet plusz egy év reménye sokakat megrészegít.

Bár sajnos sokak számára elérhetetlen vágyálom, van az a réteg, amelynél nem jelent gondot rendszeresen új autóba ülni, és vannak olyanok is, akinél átgondolt döntés akadályozza meg a vásárlást, hiszen már a legolcsóbb új autó árából is sokkal komolyabb, nagyobb, erősebb használtat lehet vásárolni, ráadásul nem kell feltétlenül a kínálat aljából válogatni, sőt, akár még valamennyi gyári garancia is járhat hozzá.

Az új és használt autókat pártolók számára is jó kiindulópont és segítség lehet a jelenleg elérhető legolcsóbb új személyautókról szóló összeállításunk. Az olcsóság persze relatív, hiszen a legkedvezőbb ár is súrolja a hárommillió forintot, a határt pedig négymillió forintban szabtuk meg, ami jelentősen leszűkítette a versenyzők mezőnyét, olyannyira, hogy olyan márka is kimaradt, ami az elmúlt években, sőt évtizedekben soha nem hiányzott talán a hasonló összeállításokból.

Fontos, hogy a cikkben a hazai forgalmazók január 8-án elérhető adataival dolgoztunk, a nyilvánosan feltüntetett árakkal és felszereltségekkel: nem kizárt, hogy az egyes szalonokban lehet még farigcsálni ezeken az árakon, bár jellemzőbb, hogy inkább egy magasabb felszereltségi szintre beszélik rá a kedves vevőt, annak árát közelítve az alapmodelléhez. A lista a legdrágábbakkal indul, a képeken nem feltétlenül az alapfelszereltségű változatok láthatók.

9. Hyundai i20

Listánk kilencedik helyére még éppen befért a koreai gyártó i20-as modellje, amely egy ezres híján négymillió forintba kerül.

Fotó: Alapjárat
Fotó: Alapjárat

Az 1,2-es, 84 lóerős modellel szerelt Entry belépőmodellhez ennyi pénzért a biztonsági alapokon túl többek között ráfutásos balesetet megelőző rendszer, visszagurulás gátló, keréknyomást ellenőrzés, sávtartó, távolsági fényszóróasszisztens, eCall vészhelyzeti segélyhívó rendszer, vészfékezés-jelző és intelligens, sebességkorlátozó táblát felismerő rendszer is jár. A többirányú kormányállítás, vagy az elektromosan állítható tükrök és ezek fényezése azonban nem fér bele a keretbe, ahhoz át kell lépni a négymilliós lélektani határt.

Ennél sokkal fájóbb azonban, hogy az i10-es kistestvérhez hasonlóan a manuális klímaberendezés nem szériatartozék, azért további 200 ezer forintot kell kifizetni. Cserébe az i20 minőségét és méreteit tekintve azért már felfelé kacsingat, s nem csak utastere, de csomagtartója is alkalmassá teheti univerzális családi autónak: alapból 352 litert nyel el a kocsi hátulja, de az ülések lehajtásával ennek több mint triplája áll rendelkezésünkre.

8. Kia Picanto

A dél-koreai Kiánál a legolcsóbb elérhető autó a Picanto, a gyártó által „komoly játszótársnak” aposztrofált modell belépő listaára 3 849 000 forint, talán ez is közrejátszhatott abban, hogy a MOL Limo autómegosztó is szemet vetett a modellre.

Fotó: Alapjárat
Fotó: Alapjárat

A „Silver” névre keresztelt belépőmodell felszereltsége ennyi pénzért már meglehetősen mutatós: hat légzsák, blokkolásgátló, elektronikus menetstabilizáló, visszagurulást gátló rendszer, abroncsnyomás-ellenőrző, ráfutásos ütközéselkerülő támogatás, automatikus világításkapcsoló, fedélzeti számítógép, Start&Stop rendszer, távirányítós központi zár, Bluetooth-kapcsolat és kormányról vezérelhető audiorendszer is jár alapból.

A háromhengeres, 67 lóerős benzinmotorhoz ötsebességes manuális váltó jár, de választható az ötös robotizált váltóval is, az alapból 255 literes csomagtér pedig egészen 1010 literig bővíthető.

7. Fiat Panda

Az olaszok városi kisautójának, a Panda egyliteres, benzin-hibrid motoros Easy felszereltségű változatának 3,8 millió forint a listaára.

Fotó: Alapjárat
Fotó: Alapjárat

A 70 lóerős autó gyári átlagfogyasztása 4,7-6,1 liter, a kötelező biztonsági felszereltségeken kívül távirányítós központi zár, rádió, Start&Stop rendszer jár hozzá, de a tükröket kézzel kell állítanunk, és például olyasmikért is további pénzt kérnek, mint a két hátsó fejtámla vagy a középső konzol tárolórekesze.

Az opciós lista egyébként szinte végtelen, az más kérdés, hogy ha belemerül az ember a felszereltségek, színek és kiegészítők világába, szinte kizárt, hogy négymillió forint alatt tartható a listaár. Cserében viszont egy életvidám, nemrég megújult formavilágot kapunk, ráadásul a Panda mindmáig megtartotta azt a bohókás, életigenlő hangulatát, ami az olasz autók egykor magától értetődő sajátossága volt.

6. Dacia Duster

A márka újkori történetének talán egyik legnagyobb dobása, a Duster 3 649 000 forintos listaárával jelent belépőt a ma oly divatos városi szabadidőautók világába.

A franciákkal közös, 90 lóerős 1,4-es TCe motor maximális nyomatéka 240 Nm, ami már elegendő a modell elfogadható mozgatásához, 10,6 másodperc alatt futja a 0-100-as sprintet a Duster, a gyár által megadott fogyasztása pedig 6,2-6,5 liter. Természetesen a belépőmodell esetében csak az első kerekek hajtottak, viszont a sebességváltó már itt is hatfokozatú, és szintén jár a LED-es menetfény, ahogy a biztonsági felszerelések arzenálja is.

A belépőmodellel azonban még kénytelen lesz az ember fia/lánya kompromisszumot kötni: a tükrök nincsenek a karosszéria fényére fújva, hátra nem jár az elektromos ablakemelő, a visszapillantó tükröket kézzel kell beállítani, és a biztonsági öv magassága is fix, ráadásul a Dacia által jégfehérnek nevezett alapszín az egyetlen ingyenes opció.

Mindezt azonban kár lenne a román gyártó szemére vetni, inkább érdemes elfogadni, hogy igen, ez az a bizonyos alapmodell, ami mellé fel lehet biggyeszteni az akár 3 649 000 forinttól feliratú táblát.

5. Hyundai i10

Az i20-szal a listánkon már szereplő Hyundai legkedvezőbb árú modellje az i10-es városi mini, ami 3 599 000 forintos kezdőártól érhető el.

Fotó: Alapjárat
Fotó: Alapjárat

Az egyliteres, 66 lóerős motorhoz manuális, ötfokozatú váltó jár, de belefér a keretbe akár az erősebbik, 1,2 literes, 88 lóerős motor is, mindez kétszázezer forintos felárért. Sőt, még az automata váltó gondolatával is kacérkodhatunk, igaz, a négymilliós határig az csak a kisebbik motorvariáns esetében fér bele a keretbe. A felszereltségi lista egyrészt meglepően gazdag, másrészt néhol fájdalmasan hiányos. Alapból jár például az aktív sávtartó rendszer, a vezetői éberség csökkenésére figyelmeztetés, az intelligens távolsági fényszóróasszisztens vagy éppen a Stop and Go rendszer, viszont hátulra csak dobfék jutott, a tükrök manuálisan állíthatóak, elektromos ablakemelő csak elöl van, és nem jár alapból a klímaberendezés sem. A jó hír viszont, hogy ha nem ragaszkodunk az alapmodellhez, akkor a meghatározott négymillió keret erejéig okosan válogatva tényleg jól felszerelt autót vihetünk haza.

4. Mitsubishi Space Star

A negyedik helyen meglepetés, egy japán modell: az új Mitsubishi Space Star akár a titkos favorit, de mindenképpen jó kompromisszum lehet a mostani lista szereplői közül még akkor is, ha árban már a 3,5 milliós határt is átlépi, egészen pontosan 3 560 000 forintba kerül az 1,2-es, 71 lóerős Entry felszereltségű autó.

Fotó: Alapjárat
Fotó: Alapjárat

A mindössze 865 kilogramm össztömegű autó a gyári adatok szerint 4,0-5,4 liternyi benzinnel is beéri, és bár legnagyobb erőssége a friss dizájn, már egészen elfogadható felszereltség jár hozzá alapáron is. A nyilvánvaló biztonsági felszereltségeken kívül jár a keréknyomást ellenőrző rendszer, a fedélzeti számítógép, az automata fényszóró és az esőszenzoros ablaktörlők.

Külön érdemes kiemelni a kifejezetten kicsi fordulókört, 4,6 méter sugarú kör (9,2 méter átmérő) elegendő a Space Starnak ehhez, ami tökéletesen alkalmassá teszi a 3,8 méter hosszú autót a városi közlekedéshez.

3. Dacia Sandero

A harmadik helyre ismét a román gyártó egyik modellje küzdötte fel magát, a Sandero hasonló felszereltséget kínál, mint a testvérmodellje, de listaáron 300 ezerrel többet kérnek el érte, egészen pontosan 3 199 000 forintba kerül.

Fotó: Alapjárat
Fotó: Alapjárat

A felszereltség mellett a motor és a fogyasztás is megegyezik a Logannel, a csomagtér azonban jelentősen kisebb, de azért még bőven vállalható, 320 liter. Ha nem is bőségesen, de okosan pakolva már használható.

Hogy mi indokolja a háromszázezer forintos különbséget, arra a Dacia gyakorlatilag választ is ad, hiszen a Sandero modellt a stílusos városi autóként jellemzi, és hát kétségtelen, hogy a Logannel ellentétben itt már némi mozgásteret hagytak a dizájnereknek is.

2. Toyota Aygo

A lista második helyezettje talán sokaknak meglepő, hiszen ismét egy japán gyártó, méghozzá a Toyota modellje is befért a listára, egy ideig az év legelején úgy volt, hogy Logan mellett ez az egyetlen, amely – egy ezres híján – hárommillió forint alól indul, aztán egy apró emeléssel, épp cikkünk megjelenése előtt 3 090 000 forintra módosult az ára.

Fotó: Alapjárat
Fotó: Alapjárat

Akinél nem a méret a lényeg, bátran elgondolkodhat, hogy Logan helyett a két éve bemutatott új Aygo modellre költi az összekuporgatott vagyont.

A kis Toyotánál alapból jár a LED nappali menetfény és LED hátsó lámpák, a projektorlencsés fényszórók és a hegymenet elindulást segítő rendszer. Széria továbbá a fedélzeti számítógép, sajnos azonban rádiót nem kapunk hozzá. Az ABS, a kikapcsolható utasoldali légzsák, a kipörgésgátló, az oldal- és függönylégzsákok pedig szintén benne vannak az alapmodellben, ahogy az Isofix rögzítési pontok is.

A motor itt is egyliteres, 72 lóerővel, a százas sprint 13,8 másodpercig tart, viszont a csomagtartó mindössze 168 liternyi helyet kínál

1. Dacia Logan SCe 75 Arctic

A lista első helyezettje, egyben a hazai piac jelenlegi legolcsóbb autója valószínűleg nem ordító meglepetés: a Dacia az egyetlen olyan márka, amely összesen három modellel is felfért a listánkra.

Közülük is a legolcsóbb a kínálatban a lassan már klasszikussá nemesedő Logan, amely jelenleg 2 899 000 forintos listaáron kelleti magát a háromhengeres, egyliteres benzines motorral, amely 75 lóerejével és 95 Nm nyomatékával 15 másodperc alatt katapultálja 100 kilométer/órás sebességre a szedánt. Igaz, cserébe a katalógusadatok szerint 5,5-6,2 liter üzemanyaggal beéri száz kilométerenként, köszönhetően többek között annak, hogy a Stop&Start rendszer alapáras.

Fotó: Alapjárat
Fotó: Alapjárat

Ami a felszereltséget illeti, ennyi pénzért meg kell kötni a kompromisszumokat, de azért nagyon talán nem fog fájni: az első ablakok elektromos mozgatásúak, hátul azonban marad a kurblizás, ugyanakkor nem spórolták ki az MP3-as gyári rádiót, két hangszóróval és Bluetooth telefonkihangosítóval, van manuális légkondicionáló berendezés, könyöktámasz, magasságában állítható vezetőülés és kormány is.

A kényelem helyett persze a biztonság az első, ezen a téren pedig nem is rövid a lista: a magától értetődő – kötelező – ABS és ESC rendszeren túl jár az emelkedőn történő elindulást segítő rendszer, a vezető- és utasoldali légzsák mellett pedig az oldallégzsákok, és persze adottak az Isofix rögzítési pontok is a gyermekülés biztonságos rögzítéséhez.

Mindezekhez pedig továbbra is jár az alaphelyzetben 510 literes csomagtartó, ami egészen 1257 liter fölé bővíthető: az ára mellett valószínűleg ez a Logan legerősebb ütőkártyája.

+ 1, a legnagyobb hiányzó: Suzuki Swift

Sokáig elképzelhetetlen lett volna, hogy a Suzuki egy modellje sem fér bele a legolcsóbb itthon kapható autók listájába, de jelenleg ez a helyzet a – hangsúlyozzuk – listaárak alapján. Az immár hibridesített motorokkal futó Swift listaára valamivel több mint 4,2 millió forinttól indul, aminél olcsóbb választás biztosan van a hazai piacon, igaz, nem túl sok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!