Betörés miatt mentek, droglabort találtak a budapesti rendőrök

2021. január 9. – 09:15

Másolás

Vágólapra másolva

Egy lakásbetörés-sorozat miatt mentek ki a miskolci és a budapesti rendőrök egy XI. kerületi lakásba, ahol egy droglabor fogadta a nyomozókat.

Kiderült, hogy a lakást álnéven bérelte ki egy férfi, aki ellen négy elfogatóparancs is érvényben volt. Őt és társát a nyomozók még aznap elfogták, olvasható a Police.hu oldalán.

A rendőrök a drogbiznisz miatt kibérelt lakásban és a feltételezett elkövetők tartózkodási helyén összesen

3 kilogramm marihuánát és 5 kilogramm amfetamint találtak, melyek értéke 21 millió forint.

Ezen kívül hordókban és edényekben tárolt – kábítószer előállításához szükséges – vegyszereket, valamint 45 millió forint értékben luxusautókat is lefoglaltak. ​

A nyomozók egy 43 éves és a 46 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként, őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.​

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!