Vizsgálatot rendeltek el a szentendrei halottasház miatt, megszólalt a temető üzemeltetője

2021. január 8. – 10:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés 23:00: A bejárás során a polgármester és csapata nem olyannak találta a halottasházat, mint ahogy a videón látszott, ezért a rendőrség rémhírterjesztés miatt nyomozást indít. Ennek ellenére több hiányosságot is felfedeztek, amit az üzemeltetőnek rövid időn belül ki kell javítania.

Frissítés 15:34: Megszólalt a szentendrei temető üzemeltetője a péntek délelőtt közzétett videóval kapcsolatban: Simon Zsoltot, az Interwork Kft. vezetőjét a Szevi.hu arról kérdezte, miért fekszenek a halottasházban fedetlen koporsóban, hűtetlen szobában a halottak

„Hogy, mi az oka ennek? A világjárvány, a covid. Ez csak azoknak megdöbbentő, akik nem ebben az iparágban dolgoznak, én sem akadok ki, ha bemegyek egy étterem konyhájába”

– mondta Simon Zsolt. Szerinte a halottak a jogszabálynak megfelelően vannak tárolva, „máshol ennél sokkal súlyosabb videókat lehetne készíteni”, a videóban látható állapotok oka pedig a hosszú hétvége, és az ünnepek közelsége volt.

Korábban arról írtunk, hogy Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere vizsgálatot rendelt el, és soron kívüli tájékoztatást kért a városban temetési szolgálatot ellátó cégtől azután, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő pénteken arról írt a Facebookon: a hozzá eljutott videó tanúsága szerint „a szentendrei halottasházban annyi az elhunyt, hogy egyszerűen nem férnek el a holttestek”. Hadházy szerint emiatt méltatlan körülmények alakultak ki, ugyanakkor azt nem tudni, hogy a felvételt pontosan mikor készítették.

A Szentendre.hu azt írta, hogy a polgármester még a pénteki napon helyszíni szemlét tart a halottasházban a Polgármesteri Hivatallal, a járási Népegészségügyi Intézettel és a rendészettel együtt. A vizsgálat eredményéről később beszámolnak.

A Fidesz szentendrei csoportja a Magyar Nemzet küldött nyilatkozatában felháborítónak nevezte Hadházy posztját, és felszólították, hogy hagyja abba a „rémhírkeltést és a halálkampányt”. A történtek után Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter utasította Müller Cecília országos tisztifőorvost, hogy vizsgálják ki a történteket.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!