Egy erdőben találták meg a meggyilkolt karcagi nő holttestét

2021. január 8. – 13:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Noha a december 22-én eltűnt karcagi nő volt élettársa az előállításakor azt mondta, a Dunába dobta volt párja holttestét, miután egy tettlegességig fajuló vitájuk során végzett vele, január 7-én, a folytatólagos gyanúsítotti kihallgatásán már azt állította: nem a folyóhoz vitte, hanem a lakóhelyének közelében elásta. A Police.hu híre szerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai még aznap megtalálták a holttestet. Az eljáró hatóság szakértők bevonásával vizsgálja a bűncselekmény körülményeit.

A fiatal, kétgyermekes karcagi nő eltűnéséről december 24-én tett bejelentést édesanyja a rendőrségen, miután december 22-től kezdve nem adott életjelet magáról. A rendőrök ekkor még közigazgatási eljárás keretében kezdték vizsgálni az ügyet, ám január 4-én megtalálták a nő ruháit a lajosmizsei erdőben, Karcagtól több mint 100 kilométerre. Ezután gyanúsították meg a nő volt élettársát, kisebbik fiának az apját, akivel 2020 decemberében szakított, tavaly előtt több mint négy évig élt egy Lajosmizséhez közeli településen.

B. Attila előállításakor azt mondta, hogy december 22-én összevitatkozott volt élettársával, a vita pedig tettlegességig fajult, aminek következtében volt élettársa meghalt.

Frissítés: Szolnoki Törvényszék péntek délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Szolnoki Járásbíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!