A halálát kívánták a magát beoltató mentősnek

2021. január 7. – 15:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megdöbbentő reakciók érkeztek az Országos Mentőszolgálathoz, miután közölték, hogy az ország egyik legnagyobb létszámú mentőállomásán szolgálatot teljesítő mentők 30%-a már most túl van az első védőoltáson, a többiek pedig (önkéntes jelentkezés után) megadott időpontokra érkeznek folyamatosan az oltópontokra.

A Facebook-oldalukon megosztott hír alatt méltatlan kommentek sora érkezett, amiket már nem tudtak elviselni még szabad véleménynyilvánításként értelmezve sem. Mint írták, az életmentő közösség tagjai saját szemükkel láthatták, mennyire komoly, akár életveszélyes panaszokat okozhat a Covid-19, ezért döntöttek a vakcina beadása mellett. Ezek után viszont nem várt támadás érte őket.

„Egy fehérvári targoncás például 84 karakteren keresztül gyűlölködött, amiért bajtársaink »pénzért chip-eltetik magukat«, míg egy pécsváradi édesanya mérget remélt a fecskendőbe vakcina helyett. A biztosítékot végül az a karcagi tanár csapta le, aki a képen szereplő bajtársunk halálát kívánta, amiért az beoltatta magát”

sorolták a legdurvább kommenteket.

A méltatlan módon megnyilvánuló felhasználókat kitiltotta követői közül a mentőszolgálat.

Legfrissebb híreinket itt olvashatja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!