Korrupcióval vádolnak egy igazságügyi szakértőt, aki másfél milliárd forintot kért egy hamis szakértői véleménnyel

2021. január 7. – 11:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy igazságügyi szakértő hamis szakvéleményt állított ki egy vállalkozónak, aki 24 millió forint helyett másfél milliárd kártérítést akart kiharcolni a bíróságon. A szakértőt most korrupcióval vádolta meg a Központi Nyomozó Főügyészség.

A vállalkozó egy Északkelet-Magyarországon indított nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás miatt igényelt kártérítést, mert az építkezés olyan területet is érintett, amelyre bányászati joga volt a vállalkozó cégének. A katasztrófavédelmi igazgatóság az érintett ingatlanok bányatelek jellegének törlése és a bányászati jog megszűnése miatt mintegy 24 millió forint kártalanítást állapított meg a cégnek, áll az MTI-hez eljuttatott ügyészségi közleményben.

A vállalkozó nagyobb kártérítést akart, és ezt egy hamis igazságügyi szakértői véleménnyel akarta megszerezni. Sikerült elérnie, hogy a közjegyző egy olyan szakértőt nevezzen ki, akire hatással tudott lenni üzleti kapcsolatai révén. A kirendelt igazságügyi szakértő a jogszerű díjazás helyett jelentősen magasabb díjért és pernyertesség esetén sikerdíjért cserébe olyan szakvéleményt készített, amelyet a vállalkozó igényeihez igazított. A vállalkozó 2019 októberében a hamis szakvéleményre alapozva keresetet nyújtott be a bíróságra, amelyben mintegy másfél milliárd forintos kártalanítási igényt jelentett be.

A főügyészség a szakértővel közölt megalapozott gyanúról tájékoztatta az ügyben eljáró bíróságot. Ezután a bíróság a határozat kártalanítás összegét meghatározó részét megsemmisítette, és a katasztrófavédelmi igazgatóságot új eljárásra kötelezte.

A főügyészség vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban és különösen jelentős polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás miatt emelt vádat két ember ellen a Székesfehérvári Törvényszéken.

A nyomozás során a közvetítőként tevékenykedő ember és a szakértő tagadta a bűncselekmény elkövetését. A vállalkozó az eljárás alatt meghalt, ezért az ellene indult eljárást megszüntették.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!