Egészségügy: az ellenzéki kerületektől elvont 10 milliárd forintot a kormány, hogy közel 9 milliárddal támogassa a fideszes önkormányzatokat

2021. január 7. – 14:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az év végén döntött arról a kormány, hogy csökkenti három ellenzéki vezetésű kerületi önkormányzat egészségügyi fejlesztésekre megítélt támogatását 10 milliárd forinttal. Ezzel egy időben viszont 8,8 miliárd forinttal megemelték két fideszes kerület támogatását. A fideszes Láng Zsoltnak megígért 6,8 milliárd forintos állami támogatás helyett csak 672,5 millió forintot ad a kormány II. kerület ellenzéki vezetésének egy Frankel Leó úti rendelő építésére. A szintén ellenzéki vezetésű Tatabányán 2 milliárd forintos lyukat ütött a válság és a kormányzati elvonások a 16 milliárdos költségvetésben. Csökkentik a képviselők fizetését, és tíz százalékos létszámleépítést jelentett be a polgármester a városházán. Két csütörtöki példa az önkormányzatok harcára.

Az egészségügy fejlesztésén spórol a kormány a II. kerületben

Hatmilliárd forinttal kevesebbet ad a kormány a II. kerületi önkormányzatnak a Frankel Leó úti rendelő építésére, mint amennyiről még az előző, fideszes vezetéssel megegyezett. Őrsi Gergely, a kerület szocialista polgármestere arról ír Facebok-oldalán, hogy három éve terveznek egy rendelőt építeni a Frankel Leó úton. Még kormánypárti elődje, Láng Zsolt írta ki a feltételes közbeszerzési eljárást, amely sikertelenül zárult. Az új vezetés tavaly márciusban a kivitelezési árak növekedése miatt átalakították a koncepciót, és egy kisebb rendelőt épített volna.

A koncepció módosítása után júniusban kérték a támogatói okirat módosítását az Emberi Erőforrások Minisztériumától, és október végén az együttműködési megállapodást is szerette volna módosítani a kerületi vezetés, ám Őrsi állítása szerint egyikre se érkezett válasz.

December 31-én aztán az jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy az előző kerületi vezetés alatt bejelentett támogatáshoz képest

több mint 6 milliárd forinttal csökkent a kormányzat hozzájárulásának mértéke.

2019 májusában még 8 milliárd forint lett volna a fejlesztése, ebből 1,2 milliárdot állt volna az önkormányzat, a többit az állam. A tavaly év végi kormányhatározat szerint ugyanakkor a támogatás összege már csak 1,87 milliárd forint, amiből 1,2 milliárd az önkormányzati önerő, azaz a kormány már csak 672,5 millióval szállna be az építkezésbe. „Bízunk benne, hogy a kormányzat nem kívánja ilyen súlyos megszorítással nehéz helyzetbe hozni a kerületben élők egészségügyi ellátását, ezért azonnali tárgyalásokat kezdeményezünk az Emmivel a támogatási szerződés módosításáról” – írta csütörtökön Őrsi Gergely.

Frissítés: Mint kiderült, nem csak a II. kerületben vonta vissza a korábban megítélt egészségügyi támogatást a kormány. A a szintén ellenzéki vezetésű III. és XV. kerületben is úgy ítélték meg, hogy nincs szükség annyi pénzre a szakrendelők építésére.

A három kerülettől összesen 10 milliárd forintnyi megítélt támogatást törölt a kormány, közben 8,8 milliárd forinttal megemelte két kormánypárti vezetésű kerület (XII. és XVII. kerület) szakrendelő-fejlesztésének támogatását.

„Nagyon kíváncsi lennék arra: mi alapján tesz különbséget a kormány a II., a III., a XV. és a XII., illetve a XVII. kerületi emberek között? Miért fontosabb a fideszes kerületekben élő emberek egészsége, mint az ellenzéki vezetésű kerületekben élőké?” – tette fel a kérdést Facebook-oldalán Havas Gábor, a főváros egészségügyi tanácsnoka.

„Mi azt gondoljuk, hogy Budapest egészsége – különösen egy világjárvány idején – nem lehet pártpolitikai kérdés. Nincs különbség fideszes és ellenzéki beteg vagy veszélyeztetett ember között” – tette hozzá.

Harminc százalékkal csökkentik a képviselők díját Tatabányán

Tatabányán 2 milliárd forintos lyukat ütött a gazdasági válság és a korányzati elvonások. Szücsné Posztovics Ilona polgármester csütörtökön több megszorító intézkedést is bejelentett Facebook-oldalán.

  • Harminc százalékkal csökkentik a képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíját, és
  • több pozíció összevonása után közel 10 százalékos létszámleépítés lesz a városházán, amellyel idén 60, jövőre 130 millió forint takarítható meg.
  • Február 1-jétől az eddigi kettő helyett csak egy alpolgármester lesz.
  • Csökkentik a városüzemeltetést végző önkormányzati cégek igazgatósági és felügyelőbizottsági pozícióit, valamint a közvetett önkormányzati tulajdonban lévő cégek felügyelőbizottsági tagjainak létszámát is.
  • Megszüntetik a városházán a szolgálati időt jutalmazó hűségpénzt, amivel további 60 millió forintot tudnak megtakarítani.

Az ellenzéki polgármester szerint ezekkel az intézkedésekkel már 300 milliót tudnak spórolni, de a Városvédelmi Program keretében még módosítják az az intézmények, a sport- és civil szervezetek támogatását, és a városüzemeltetésben is ugyekez

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!