A magyarok többsége szerint már nem jogállamban élünk

2021. január 7. – 08:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország már inkább nem jogállam – így látja a magyarok 54 százaléka a Publicus Intézet felmérése szerint. A Népszava által megrendelt felmérésből az is kiderült, hogy a lakosság negyede szerint a kormány az EU-ból való kilépést készíti elő.

Az azonban nem derül ki, hogy az, aki így véli, az támogatja vagy ellenzi ezt a vélt törekvést: az EU-tagságot ugyanis épp 24 százalék ellenzi, 67 százalék támogatja.

Meglepő, hogy a jogállami mechanizmust a Fideszre szavazók 25 százaléka is támogatja, noha a kormány ellenzi, mert az EU azt összekötné az EU-s forrásokhoz való hozzáféréssel. A kormány szerint ez csak újabb politikai fegyver lenne Brüsszel kezében a migránsok befogadását ellenző országokkal szemben. A Fidesz szavazóinak negyede – és az összes megkérdezett 63 százaléka – szerint azonban a jogállami mechanizmus révén a hazai intézmények is jobban működnének.

Ezekkel szemben ugyanis már bizalmatlanok a polgárok: a kétharmad körüli többség szerint politikai befolyás alatt áll a közmédia, nem függetlenek a bíróságok – beleértve az Alkotmánybíróságot –, elfogult az ügyészség, és a közbeszerzéseket sem a legjobb ajánlattal nyerik.

Kattintson ide a Telex legfrissebb híreiért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!