Pikó András bosszúhadjáratot sejt, vissza kell fizetniük a gyermeküdülőre kapott állami támogatást

2021. január 5. – 12:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár nem járult hozzá a józsefvárosi önkormányzat káptalanfüredi gyermeküdülőjének fejlesztéséhez az önkormányzat által kért határidőmódosításhoz, ezért az állami támogatás visszafizetésére kötelezi a kerületet március elsejei határidővel – közölte a Facebookon Pikó András polgármester. Az ellenzék által támogatott polgármester a bejegyzésben arra utal, hogy a háttérben a kerület fideszes országgyűlési képviselője, „Kocsis Máté bosszúhadjárata” áll. Pikó szerint ez a döntés csak a kerületi gyerekeknek árt, akiknek nem lesz hol üdülniük.

A balationalmádi mellett található Káptalanfüreden még Kocsis Máté polgármestersége idején indult meg a fejlesztés az akkor Simicska Lajos tulajdonában álló veszprémi kézilabda klubbal közösen. A 3,5 hektáros erdő nagy részét kiirtották, hogy a helyére kézilabdacsarnokot, konferenciaközpontot építsenek, de a tábort a gyerekek is használhatták volna a nyári időszakban, írja Pikó András.

A nevezetes G-nap után megszakadt Orbán és Simicska kapcsolata, az önkormányzatnak vissza kellett fizetnie az igényelt TAO-pénz egy részét. Többször módosítani kellett a projekt tartalmát és átadási határidejét is.

Józsefváros új vezetése 2019 októberében egy félkész beruházást vett át. A folyamatos késedelem miatt teljesíthetetlen volt a 2020 évvégi határidő, ráadásul a második ütem kivitelezési terveit még el sem készítették a beruházást menedzselő állami cégnél, írja a kerület polgármestere. „Az évekig tartó fideszes bénázás alatt megemelkedtek az építési költségek, ezért az eredeti költségvetés már nem volt elegendő a projekt megvalósítására, így az újratervezése is elkerülhetetlenné vált.”

Az új önkormányzati vezetést egyetlen célja az, hogy minél hamarabb befejezze a beruházást, hogy több mint 6 év után újra a Balaton mellett nyaralhassanak a kerületi gyerekek. Pikó azt írja: a kivitelezést bonyolító állami céggel közösen dolgozták ki a terveknek a szűkössé vált pénzügyi keretek közé szorítását, és kérték az átadási határidő meghosszabbítását egy évvel. Folyamatos egyeztetésben voltak az elmúlt évben minden állami szereplővel, a tervek módosításáról minden érintett tudott és egyetértett vele, és ezt írásba is adta, olvasható a polgármester Facebook-bejegyzésében.

Már csak a határidő módosításának formalitása maradt hátra és akkor 2022 tavaszán átadhattuk volna a gyermeküdülőnket, melyben jövő nyáron végre ismét a józsefvárosi gyerekek pihenhettek volna. Ezt próbálja most meg ellehetetleníteni a kormány döntése.

Pikó szerint a kerület két korábbi fideszes polgármestere, Kocsis Máté és Sára Botond, aki jelenlegi a fővárosi kormánymegbízott, túlment egy határon. Pikó ezt írja:

Várom és elvárom a Fidesz volt kerületi polgármestereinek és a kerület egyéni országgyűlési képviselőjének magyarázatát és azokat a konkrét lépéseket, amiket tenni terveznek az általuk előidézett helyzet kezelésére és megoldására. Válaszokkal tartoznak nem csak nekem, hanem józsefvárosi szülőknek. Tudják, hol találnak.

Frissítés: Kocsis Máté perel

Kocsis Máté a közösségi oldalán reagált, ami szerint az elmúlt években megépítették az új házakat,

Pikóéknak annyi dolguk lett volna, hogy 2020-ban az 1 milliárdos állami támogatásból befejezik, de hónapokig nem csináltak semmit.

Meg kellett volna építeniük a játszóteret, a kertben a tanösvényt, a közösségi épületet, a sportpályákat. Már 2019 októberében jogerős építési engedélyük volt rá, 2020 tavaszán elkezdődhetett volna a beruházás, tette hozzá.

Kocsis szerint ehelyett 2020 őszén lebutították a szakmai programot, például már a fűtést sem akarták bekötni a négy évszakos házakba, de a védőnői szobát és a főzőkonyhát is kihúzták a tervekből. Az eredeti tartalom durva megváltoztatását viszont az EMMI már nem tartotta támogathatónak, Pikóék így bukták el a pénzt.

Kocsis közölte: beperli Pikót, mert azt mondta, hogy mindez Kocsis Máté bosszúja; a bíróságon elnyert pénzből pedig játékokat, sportszereket fog vásárolni a józsefvárosi gyermekek részére. A politikus szerint a tábor meg fog épülni, a támogatást újra ki fogja lobbizni a kormánynál. Nem Pikónak, hanem a gyermekek miatt.

Kattintson ide a Telex legfrissebb híreiért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!