Agresszív LMBTQ-közösségeket és „kék zsarnokságot” vizionál a Fidesz új amerikai lobbistája

2021. január 4. – 08:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Nemzetnek adott interjút David Reaboi amerikai lobbista, akit nemrég tízmillió forintért bízott meg azzal a Fidesz, hogy képviselje a magyar kormányt Washingtonban. Az amerikai szélsőjobbról érkező Reaboi az interjúban demokrata zsarnokságról, agresszív LMBTQ-közösségekről és a Joe Bidennek való behódolásról is beszélt.

Az interjúból kiderül többek között, hogy

  • Reaboit azzal bízták meg, hogy új szövetségeseket találjon az amerikai konzervatívok között.
  • További feladata, hogy elősegítse, hogy ne „a balliberális médiumok által megkonstruált, torzításokkal és csúsztatásokkal teli Magyarország-képpel találkozzanak” Amerikában.
  • Donald Trumpot nagyszerű elnöknek tartja, szerinte Ronald Reagan óta nem volt ilyen kiváló elnöke Amerikának.
  • Szerinte nehéz dolguk lesz azoknak a jobboldali kormányoknak, amelyek nem hódolnak majd be a Joe Biden-féle „kék zsarnokságnak”.

Ezenkívül arról is beszél, hogy a hírekkel ellentétben direktben sosem dolgozott a Trump-adminisztrációnak, hanem egy 30-40 fős agytröszt tagja volt, amely különböző nemzetbiztonsági kérdésekben tanácsokkal látta el az amerikai kormányzatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!