A fideszes megyei politikus szerint feudalizmus van több EU-s tagállamban

2021. január 2. – 19:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sajátos alkotmányjogi elemzést kerekített Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés fideszes elnöke, amikor a Nyugat-Hírmondó, a megyei önkormányzat lapja az uniós fejlesztésekről és a jogállamisági vitáról kérdezte. Az interjút az Azonnali vette észre a 170 ezer példányban megjelenő újság decemberi számában.

Németh szerint mi sem bizonyítja jobban, hogy alaptalanul vádolják Magyarországot a jogállamiság leépítésével, minthogy az EU több tagállamban is feudális viszonyok uralkodnak, példaként Dániát, Spanyolországot, Belgiumot és Svédországot említi.

„S tudjuk, a királyságban van uralkodó, az állampolgárok pedig tulajdonképpen alattvalók. Gondoljunk csak bele, hogy ezek az elmaradott berendezkedésű országok oktatnak ki bennünket a korszerű demokráciáról ”

– folytatja Németh, akit a lap egyszerűen csak a megye elnökének nevezett.

Németh egy másik oldalról is megvilágítja, mennyire hamisak a magyar kormányt ért vádak: abban az országban is király az államfő, ahol az EU legfőbb szervei működnek. Emmanuel Macron francia elnök is megkapja a magáét: nem elég, hogy egyszemélyben több hatalma van, mint a magyar kormánynak a veszélyhelyzet alatt, még az Andorra hercege cím birtokosa is.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

És akiknek még ezek a gondolatok is túl bonyolultak, azoknak Németh egy egyszerű hasonlattal magyarázza el, hogy miről is szól az egész jogállamisági vita.

A fideszes politikus szerint az EU olyan, mint amikor egy társaság közösen bográcsgulyást főz, mindenki hoz alapanyagot, az ételt együtt főzik meg. Ám a jogállamisági vita azt eredményezné, hogy páran utólag meghatározhatnák, hogy a bajszosak vagy a barna hajúak ne ehessenek belőle.

Ezután Németh azt fejtegeti, hogy az ellenzéki ál- és rémhírterjesztő politikusok a globalista üzleti világ érdekeit képviselve a hazájuk ellen fordultak. A kérdező nyugtázza is, hogy így már sokkal érthetőbb a magyar kormány álláspontja.

A jogállamisági vitáról és az uniós költségvetés vétójáról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!