Nem szállt le a buszról, inkább megszúrta a sofőrt a részeg utas

2021. január 01. – 12:32

Másolás

Vágólapra másolva

A rendőrök nyolc percen belül elfogták a sofőr támadóját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság gyanúja szerint az ittas férfi azért sebesítette meg a sofőrt, mert az leszállította a járatról.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Az elsődleges adatok szerint a sofőr könnyű sérülést szenvedett, amikor 2020. december 31-én 12 óra körül a Budapest XV. kerületében, a 8E autóbusz végállomásánál a részeg utas szurkálni kezdett.

Az elkövető elmenekült. A segélyhívásra a rendőrök több egységgel érkeztek a helyszínre, a feltételezett tettest nyolc percen belül a közelben elfogták. A férfinél az elkövetéshez használt kést is megtalálták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 28 éves F. Lászlót közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. ​