Több mint tízezer négyzetméternyi graffitit kellett idén eltávolítania a MÁV-nak

2020. december 31. – 11:38

Másolás

Vágólapra másolva

Idén több mint 20 millió forintos kárt okoztak a graffitisek a vasútnak, a járművek külső és belső faláról tízezer négyzetmétert meghaladó felületről kellett firkákat eltávolítani – közölte a MÁV-Start csütörtökön az MTI-vel.

Ez ugyanakkor sokkal már sokkal kevesebb, mint korábban, tíz évvel ezelőtt még ötször ennyi graffitit firkáltak a vonatkocsik külsejére.

A közlemény szerint idén november végéig 1385 jármű belső felületeiről csaknem 7000 négyzetméternyi firkálást kellett letisztítani, ez a tavalyi számnak a négyötöde. Ezen kívül 262 vasúti járművön majdnem 3500 négyzetméternyi külső felületet kellett megtisztítani, ami a tíz évvel korábbinak alig több mint az ötöde, és csaknem megegyezik az előző évivel.

Azt írják, egyre több járművön van kamera, és a vasútőrök is igyekeznek megakadályozni a rongálást, ezen kívül speciális antigraffiti réteg védi a járművek több mint ötödét. Magyarországon a graffitis rongálások a kár értékétől függően szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősülnek. A vasúttársaság az idén 189 feljelentést tett graffitizés miatt.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!