Óriási a különbség a nyugdíjemelésnél a kisnyugdíj és a luxusnyugdíj között

2020. december 29. – 16:44

Másolás

Vágólapra másolva

A 24.hu megvizsgálta, mennyit jelent a nyugdíjemelés a kisnyugdíjasoknak, azoknak, akik átlag körüli nyugdíjból élnek, valamint azoknak, akiknek magas nyugdíj jár. A százalékos nyugdíjemelés nagyban fokozza a különbségeket a legszegényebbek kárára, írja a lap.

A nyugdíjjal kapcsolatban egyelőre annyit tudni, hogy

jövőre 3% lesz az emelés,

illetve jön a 13. havi nyugdíj első részlete is. Ezekkel egy átlagnyugdíjas az idei 142 114 forint után 2021. januárjában 148 134 forintot kaphat, de az átlagnál talán pontosabb képet ad a medián (aminél ugyanannyian kapnak kevesebbet, mint ahányan többet),

ez a medián nyugdíj 2021 januárjától 132 870 forint lesz,

az idei 129 ezret követően.

A százalékban meghatározott nyugdíjemelés a kisnyugdíjasoknak jelenti a legkevesebb plusz pénzt, az ő esetükben szinte alamizsnának tekinthető a 3 százalékos emeléssel érkező plusz bevétel.

A lap megjegyzi, hogy a minimálnyugdíj nem emelkedik januártól, marad a 2008 óta változatlan 28 500 forinton, ekkora járandóságnál mindössze havi pár száz forint lesz a többlet jövőre, míg a milliós nyugdíjjal rendelkezőknek több tízezer forint.

A minimálnyugdíjas a 2021-es nyugdíjemeléssel összesen évi alig több mint tízezer forint pluszt kap, míg a csillagászati nyugdíjon lévők több mint 700 ezer forinttal kapnak többet – írja a lap.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!