Feljelentést tett a Főtáv a korábbi vezetés alatti tender miatt

2020. december 28. – 12:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Főtáv Zrt. felügyelőbizottsága büntetőfeljelentésről döntött a korábbi vezetőség időszakában kötött nagy értékű létesítményüzemeltetési szerződés miatt – írta közleményében a Főtáv.

A cég belső vizsgálatot tartott, amely megállapította:

  • A közbeszerzési eljárás indításához és a költségek jóváhagyásához szükséges ún. jóváhagyó lapon becsült értékként 920 millió forint volt megjelölve, ezzel ellentétben az eljárás eredményeképpen megkötött szerződés értéke 2,96 Mrd Ft lett, ezt azonban nem jelenítették meg sem a közbeszerzési eljárásban, sem a közhiteles információs rendszerekben.
  • A közbeszerzési eljárás kiírásakor, 2019 elején a szóban forgó létesítményüzemeltetési és vagyonvédelmi feladatok ellátása korábbi szerződések alapján, valamint belső erőforrások igénybevételével már biztosítva volt, ezt felmondani indokolatlan volt.
  • A lezajlott vizsgálat feltárta, hogy ha a FŐTÁV nem mondta volna fel a korábbi vagyonvédelmi szerződést, illetve változatlan keretek között végezte volna az egyéb üzemeltetési feladatokat, akkor a tevékenységek ellátása évente mintegy 304 millió forinttal kevesebbe került volna

– áll a Főtáv közleményében, amely szerin a cég a mai napig évente ekkora veszteséget szenved el a döntés miatt.

Az előző vezetők a Fénysziget-He-Ba nevű konzorciummal kötötték meg a vitatott szerződést, amellyel kapcsolatban a vizsgálat felrója azt is, hogy a menedzsment figyelmen kívül hagyta, a Közbeszerzési Döntőbizottság 2019-és megállapítását, amely szerint a Főtáv – amelyet a Közbeszerzési Döntőbizottság ezért ötmillió forintra megbírságolt – „szabálytalanul, visszaélésre alapot adó módon állapított meg egyes feltételeket a szóban forgó közbeszerzési kiírásban, és szabálytalan módon hirdette ki nyertesként a Fénysziget Kft.-t és a HeBa Kft.-t, mivel az általuk benyújtott referenciák nem feleltek meg a kiírásnak”.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!